Az 50-es évek hidegháborús hisztériájában a szovjet iránytól eltérő utat járó szocialista Jugoszláviát ellenséggé kiáltották ki, így hazánk a szocializmus védőbástyájaként a magyar Maginot-vonalnak” nevezett erődrendszer építésébe kezdett. Ez a majd 630 km-es védvonal az ország déli határvidékén, az Őrségtől Szegedig húzódott, s ebben kiemelt fontosságú volt a Nagykanizsa-Lenti szakaszon a Dél-zalai szénhidrogénmezők védelme. Így itt nem csak az erődrendszer elemei készültek el, de Lovásziban egy légópince is épült, biztosítva a dolgozók védelmét, illetve az olajkitermelés folyamatosságát háborús körülmények között is. Minderre Magyarország 7 milliárd forintot költött, ide temették a békekölcsönökből és a bankhitelekből befolyt pénzeket. az ország GDP-jének 25%-át. Ennek fényében nem is kell olyan nagyon csodálkozni az eladósodottságunk mértékén!
Községünk honlapján az információk mellett olyan lehetőséget is kapnak látogatóink, hogy a közvetlen hír és információ küldéssel bekapcsolódhatnak a lap szerkesztésébe.
Regisztrált látogatóink (ingyenesen lehet regisztrálni a Bejelentkezés menüpont alatt) a Hírküldés menüpont alatt tudnak tudósításokat küldeni, ezt egy szerkesztő ellenőrzi, majd felkerül a honlapra.
Annak érdekében, hogy minél sokoldalúbb legyen hírellátásunk, kérjük regisztrálják magukat és küldjék el tudósításaikat a másokat is érdeklő eseményekről! Előre is köszönjük segítségüket.
Ha bármilyen hasznosnak tűnő észrevétele van, ne tartsa magában! Szívesen meghallgatjukFórumunkban. Ugyanitt módot adunk a közösség életére, intézményeinek működésére vonatkozó észrevételeinek közreadására.
Honlapunkat frissítettük, bizonyára sokak örömére változott a külalak és a tartalom is. Várjuk visszajelzéseiket és javaslataikat a további fejlesztésekhez.
A korábbi honlapunkon történt regisztrációkat adminisztrációs okokból nem tettük át automatikusan. Kérjük, hogy az új honlapon regisztrációjukat újítsák meg. Köszönjük megértésüket!
A "Kankalin tanösvény" névadója a népnyelven sípoló virágnak nevezett sárga szártalan kankalin, amely gyakran színesíti a Lovászi környéki dűlőutak árokpartjait a tavaszi hónapokban.
Tanösvényünk a kőolajipari múltjáról méltán híres Lovászit járja körbe, felkutatva annak nemcsak ipari, hanem természeti és építészeti értékeit is.
TOP-1.2.1-15-ZA1-2016-00019
Kalandozások a Kerka-völgyében
EFOP-3.9.2-16
Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben (Sajtóközlemény)
VP6-7.2.1-7.4.1.3-17
Közétkeztetés fejlesztése Lovászi községben
VP6-7.2.1-7.4.1.1-16
Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés
EFOP-3.9.2-16
Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben
TOP-3.2.1-15-ZA1-
2016-00032
Lovászi Polgármesteri Hivatal épületének energetikai korszerűsítése
KÖFOP- 1.2.1- VEKOP- 16-
2016-00273
Lovászi Község Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása
EFOP-1.5.3-16-
2017-00069
Humán szolgáltatások fejlesztése a Lenti járásban
Lovászi Önkormányzat külterületi helyi közútjainak fejlesztése
TOP_PLUSZ-2.1.1-21-ZA1-2022-00007
Lovászi Gondozási Központ energetikai fejlesztése
TOP_PLUSZ-2.1.1-21-ZA1-2022-00027
Buda Ernő Körzeti Általános Iskola energetikai fejlesztése
Jánosi Zsuzsanna polgármester
Testületi tagok:
Kondákor Csabáné alpolgármester
András Csabáné képviselő
Szabó Zilia képviselő
Kománovics Péter képviselő
Páli Tibor képviselő
Simon András képviselő
Elérhetőség: 06-30/237-1334
Roma Nemzetiségi Önkormányzat
Orsós Attila elnők
Orsós Attiláné eln.hely.
Orsos Klaudia képviselő
Elérhetőség: 06-30/393-7879
Kérjük támogassa adója 1%-ával egyesületünk tevékenységét!
Adószámunk: 18965605-1-20
2025. január
0-17 éves | 199 |
18-59 éves | 606 |
60-99 éves | 370 |
Összesen | 1 175 |
Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata
Étlap 2025.04.28 - 2025.05.02-ig
Étlap 2025.04.21 - 2025.04.25-ig
Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására.
Felnőtt belépő: 2.500 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 1.800 Ft/fő;
Oldalainkat 33 vendég és 0 tag böngészi