A határövezetben lakók kaptak „Határmegközelítési igazolvány”.t. Azok, aki a határ közelébe kívántak utazni, az illetékes rendőrhatóságtól elõzõleg engedélyt kellett kérni. Az engedély kérése, kellõ indokkal, hat-hetet megelõzõen történhetett. E nélkül a 30 km.-es határövezet megközelítése szabályszegésnek minősült, súlyos következményekkel.

Sorkatonai szolgálatot teljesítettem, így nem kaphattam meg a „Határövezetben lakó” igazolványt. /Csak „Katonakönyv”-vel rendelkeztem/. Szüleim megkapták, mivel a határövezetben tartózkodtak.

Katonai szolgálatom alatt lehetőséget kaptam szüleim meglátogatására. Ez mindig nagy örömöt okozott. Hogy örömöm fokozódjon a Rendőrhatósághoz fordultam, „Határmegközelítési engedély” beszerzése végett. A tisztelt Rendõrhatóság felszólított, hogy írásban adjam be kérelmemet, kellően indokolva, főnökeim javaslatával ellátva.

Azt egyik katonai parancsnok sem adhatja írásban, hogy majd 6 hét múlva a beosztottja meglátogathatja a határövezetben lakó szüleit. Javasolták, tartózkodjak máshol a szabadságom ideje alatt.

A szülõi szeretet inspirált arra, hogy a bürokráciára fütyülve, merészkedjek haza a szüleimhez. Szegeden megkaptam a szabadságos levelem, irány Lovászi /Kútfej/. Vonatoztam gondtalanul. Nagykanizsán sikerült egy olajoskocsit kifogni, vezetõje ismerõsként felvett a kocsijára. Letenyét elhagyva az erdõszélén volt az ellenõrzõpont. Kiskatona az útszélén jelezte ellenõrzõ szándékát, míg a társai golyószóróval biztosítottak az erdõszéli bunkerból.

Rögtön ki is derült, hogy nincs az egyik utasnak /nekem/ engedélye, a határmegközelitésére.

Szimpatikus fegyveres őr gondban volt, mit is kezdjen velem? Ha bevitet az őrsre, az neki is gondot jelent, vissza is küldhet, vagyis megtiltja a belépésem, akkor sajnálhat, hogy ekkora út megtétele után sem találkozhatom a szüleimmel.. Kértem. Hogy telefonon hívja fel a kútfeji tanácselnököt, aki igazolja személyemet, ill. hogy ott lakom. Hosszú percek teltek el, míg végre megérkezett az igazolás az elnöktől, így a fegyveres őr, parancsmegszegés nélkül utamra engedett.

 Rögtön fel is merült bennem a gondolat, mi van, ha éjjel érkezem, nincs hivatalban ügyintéző? Akkor valamelyik fogdában tölthetném a jól kiérdemelt szabadságomat, és még büntetést is szabhatnának rám. A bürokrácia útjai kiszámíthatatlanok!

A szerkesztő megjegyzése:

Nekem is van hasonló élményem, igaz ez már a '60-as évek végén történt, amikor már a falura nem vonatkozott az engedélykérés, csak a határ 500 m-es körzetére.

Édesanyám Kalocsa környékéről származik és az egyik családi esemény kapcsán rokonaink elindultak, hogy meglátogassanak bennünket. Vártuk is őket, de csak nem akartak megérkezni! Úgy éjjel 11 óra táján kerékpárral kijött hozzánk a határőrségtől egy kiskatona, hogy ugyan várunk-e valakit? Szerencsére tudtunk a rokonok érkezéséről, így igent mondtunk! Kiderült, hogy a letenyei ellenőrzőpontnál feltartóztatták őket még a délutáni órákban és kihallgatásra bevitték az egész családot! Sok-sok győzködés után végre elérték, hogy telefonáljanak az itteni őrsre az igazolás végett. Az már a mi rábeszélésünkön múlt, hogy a kiküldött kiskatona ne kerékpározzon vissza, hanem a szinte minden telefonpóznán kialakított távbeszélő aljazatok egyikéről szóljon be, hogy el lehet engedni őket! Így lett a délután 3 óra körüli megérkezésből 12 óra késés, hullafáradtan a vallatás és minden elképzelhető vád meghallgatása után! (Mert abban az időben, ha valaki családostól megindult az ország belsejéből a határ felé, bizony mind lehetséges disszidens volt, vagy legalábbis a hatóságok annak tekintették!)