Nyomtatás

Aszaló nagymester!

A „Barátunk” lakásába kezdetben még nem volt a gáz bevezetve. A fűtést beépített cserépkályhával oldotta meg, amely alkalmas volt minden éghető anyag felhasználására. Jelentős munkát adott a korszerű fűtés. Nagyszobájukban a cserépkályhában iszapszénnel, a kisszobájukban olajkályhával, a fürdőszobájukban elektromos hősugárzóval, míg konyhájukban elektromos tűzhelyen történt a melegítés. Később a konyhájukban már palackos gáz felhasználására került sor. Szóval változatos volt.

A barátunk foglalkozott gyümölcserjesztéssel, desztillálással. A „házipálinka” előállításának legjobb szakértőjévé vált. Ki is érdemelte a baráti körben az "aszaló nagymester" igen értékes, reá jellemző rangot. Nem volt véletlen, hogy, ugyancsak dicsértük az általa előállított remek, zamatos, kedélyjavító házi terméket. A lepárolásnak nem kívánatos, kísérő, mellékterméke a barackmag és szilvamag, amelynek az eltüntetése különös gondot okozott. Az „illatos” melléktermék, felhívhatja a hatóságok figyelmét az illegális tevékenységre. Barackmag, szilvamag, megszárítva kiváló füstnélküli fűtőanyagnak minősül, sok kalóriát tartalmaz, elégetve hőt szolgáltat, amellett pedig hamuvá válva, eltűnik, mint „tárgyi bizonyíték”, felismerhetetlenné válik.

 

Barátunknak biztosan valami "nagy bűne" lehetett, mert nagyon igyekezett a csinos nejének a kedvébe járni. Kellemes meleg lakásban kívánta fogadni a hazaérkező párját. Tüzet rakott a cserépkályhában, melyet eddig soha nem produkált, hiszen mindig „elmismásolta” a tűzrakást, azzal, hogy ő ehhez nem sokat „konyít”. Így aztán e tevékenység fokozatosan a kedves nejére hárult, lassacskán szinte kötelességgé lett. Lelkesen hozzá is fogott, sikerült a tűzrakás. Már előre örült, hogy a kedvese mennyire meg lesz lepődve, a kellemes meleg hatására, melyet oly nagy igyekezettel előállított. Alaposan megtömte barackmaggal, szilvamaggal a cserépkályhát. Ám a „kisördög”, beavatkozott, másképpen intézkedett, ő is igyekezett meglepetést szerezni. A tűz a rárakott sok magtól le lett fojtva, levegőtől elzáródott, erőteljes gázképződés indult meg, ami megtöltötte a kályhát, a kéményt. Pár másodperc múlva, a keletkezett gázok belobbantak. Az annyira várt meleg megérkezett, de nem az előre elképzelt módon. A belobbanás ereje felrepítette a cserépkályha tetejét, az izzó barackmagokat, szilvamagokat szétszórta a szobában, csodálatos motívumokat rajzolva a szőnyegen, a tapétán és a bútorokon.

 

A hazaérkező kedves feleségnek a meglepetés óriási volt, csak az előjele nem úgy volt elképzelve, ahogyan megvalósult.

 

Sok-sok év után, jókedvünkben még mindig vissza-visszaidézgetjük csínytevéseit, kortyolgatva az általa előállított remek nedűket.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned