Nyomtatás

Fúrósélet télen

A kútjavító berendezések munkapadjai nem biztosítottak ideális munkakörülményeket az ott dolgozóknak. A csövek kiépítése során igen gyakori volt a "fröccsös" kihúzás, amikor a felemelt cső teli volt folyadékkal, ami a szétcsavart csőszakaszból a körülötte álló kulcsosokra fröccsent. A munkapad többnyire olajos, csúszós és ráadásul igen huzatos, széljárta volt. Előfordult, hogy megpróbálkoztak az acélszerkezetre feszített ponyvákkal védekezni a szél vagy a tűző nap ellen, de többnyire nem használták, mert amennyire munkaigényes volt a felszerelés, kényelmi hatása pedig szinte semmi. De hát így van ez, mondogatták a fúrósok, ettől lesz igazán szép a fúrósélet, ezektől a rideg körülményektől lesz fúrós a fúrós!

A hideg ellen ki-ki vérmérséklete szerint próbált védekezni. A munka jellegétõl függõen magukra vettek minden elképzelhetõ ruhadarabot, ami ha átázott, akkor a bódéban lecserélték és szárítgatták. Az egyik idõsebb szaki különösen híres volt arról, hogy a téli hidegben elõszeretettel alkalmazta a réteges öltözködést. Egymásra vette a különbözõ alsó és felsõ ruhák tömegét, pufajkát, pufajka nadrágot. Ha felment a munkapadra, lépni is alig tudott a rengeteg ruhától. Róla terjedt el az a történet, hogy az egyik különösen hideg munkanapon rájött a kisdolog. Ezt fúrósmódra a munkapad szélére kiállva szokták megoldani, két mûvelet között. Igenám, csak a rengeteg felvett nadrág és begyûrt ing akadályozta az akciót, amit a többiek egyre hangosabb kacagása körített. Hõsünk már könyékig járt a sliccek sokaságában, de még mindig nem ért el a célhoz. Végûl hatalmas megadó sóhalytással kihúzta kezét:

 

- Egyen meg a rosseb! Most már menj ahova akarsz! - mondta, majd elvégezte a dolgát a nadrágjába...

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned