Aszaltszilvás csirkemell

Hozzávalók: 

·                             2 szép csirkemell,

·                             20 szem vörösborban főtt aszalt szilva,

·                             1 db tojás,

·                             3-4 evőkanál liszt,

·                             1 dl tej, 

·                             2 szem összetört szegfűszeg,

·                             1 evőkanál sós mogyoró (vagy mandula),

·                             ízlés szerint só és törött fehér bors.

Elkészítés: 

 

A csirkemelleket úgy csontozzuk ki, hogy 4 tömör húsdarabot kapjunk. A fél csirkemelleket húskalapáccsal kissé kiverjük. Ügyeljünk arra, hogy a hús ne szakadjon el, hogy tölthető legyen. Az aszalt szilvát lecsöpögtetjük, kimagozzuk, és a mag helyére darált sós mogyorót teszünk. Az éles, hegyes késsel felszúrt csirkemell darabba 5 szem töltött szilvát teszünk, majd a nyílást hústűvel vagy fogvájóval összetűzzük. A tojást habosra verjük, és a szegfűszeggel, a borssal megfűszerezzük. 1 dl vörösboros szilvalevet hozzáöntünk, és annyi liszttel keverjük össze, hogy a szokásos palacsintatészta sűrűségű masszát kapjuk belőle. A megtöltött húsdarabokat megsózzuk, ezután lisztbe és a tésztába mártva 170 fokra felforrósított olajban 8-10 perc alatt szép pirosasbarnára megsütjük. A lecsöpögtetett szilvás csirkemellet párolt rizzsel tálaljuk.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Kovács Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné alpolgármester
Cseke Lászlóné képviselő
Hóbor Róbert képviselő
Kovács Ágnes képviselő
Páli Tibor képviselő
Varga László képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Károlyi Julianna eln.hely.
Orsós György képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület

Kérjük támogassa adója 1%-ával egyesületünk tevékenységét!

Adószámunk: 18965605-1-20

 

Települési adatok

2023. január

0-17 éves 197
18-59 éves 636
60-99 éves 360
Összesen 1 193

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2024.04.15 - 2024.04.19-ig

Étlap 2024.04.22 - 2024.04.26-ig

 

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 1000 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 500 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 8000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)
Joomla templates by Joomlashine