A tartós üzemelés alatt, a radiátorcsövek külső részén, tetemes mennyiségű vízkő rakódott le, mely a hőátadóképességet jelentősen csökkentette. E csökkenés a nagy nyári melegben okozott gondokat. Indokolttá vált a vízkő eltávolítása. E művelet, mai szemmel nézve, nagyon is primitív volt.
A radiátorokat lekötöttük a csőrendszerről, majd a torony aljából, előre elkészített rámpára kihúztuk. Általában az északi oldalra, nehogy az uralkodó széljárás, a toronyból származó vízpermetet a nyakunkba hozza. A radiátor két oldala mellé, pallókra ülve, kalapáló mozdulatokkal, vertük le a vízkövet. A nyári melegben lengén öltözve dolgozgattunk, kalapálgattunk, négyen-hatan-nyolcan egyszerre. A torony kellemes árnyékot biztosított részünkre. Ha a széljárás megváltozott, az idő hidegre fordult, eláztunk a permetező hűtővíztől.
Ez a munka, nem dicsérte a kitalálóját, mert a radiátor külső csöveit ugyan megtisztítottuk, de a közepében lévőket nem lehetett ezzel e módszerrel elérni. Messziről nézve az elvégzett munka kiváló volt. A ” vízkő eltávolítás” után, a radiátorokat visszaszereltük a torony aljába.
A leírt módszer, mosolyra készteti a mai kor olvasóit, de a világ mindig a primitívtől haladt a modernig.
Ma már a hűtőtornyok helyét is nehéz megtalálni, míg az ott dolgozók, nagyobb része, „nem ezen a világon” kalapálgat.
