Emléktábla avatás

1941-ben két község, Kútfej és Lovászi határában kezdődött meg, majd lett eredményes az olajkutatás. Ennek következtében hamarosan egy jelentős nagyságú ipartelep épült fel és adott munkát a távolabbról ideköltöztetett szakambereknek és természetesen egyre nagyobb mértékben a helyieknek.

 

Megépült a lakótelep, ami a kor viszonyi között csaknem városi lehetőségeket teremtett, hiszen az ellátáshoz minden szaküzlet, beleértve az élelmiszer és iparcikk boltok, orvosi rendelők, gyógyszertár és kulturális létesítmények rendelkezésre álltak. Az olajiparban szokás, hogy a lelőhelyeket az első eredményes fúrási pont területi elhelyezkedése szerint nevezik el, így mint Lovászi olajmező került fel a térképekre és később a tankönyvekbe is.

 Ahogy fejlődött az ipartelep, egyre több dolgozónak adott munkát, bővült az olajipari lakótelep. 1964-ben merült fel, hogy a két szomszédos, szinte teljesen összeépült községet nemcsak területileg, hanem közigazgatásilag is egyesítsék, így további források állhatnak a fejlődés szolgálatába. Az elképzelés hamarosan támogatókra talált és az akkori tanácsi szervezet 52 képviselője megszavazta az egyesítést. Mivel a Lovászi név akkorra már országosan ismert volt, az egyesítés után ez lett a közös név.

Pontosan a két egykori község határán van egy emlékpark, ahol eddig a szolgálatban hősi halált halt határőrök emlékköve áll, így ide került felállításra az 50 éves évforduló emlékköve is, amely az utódokat emlékezteti arra, hogy elődeink mit tettek a fejlődés előmozdítása érdekében.

Utoljára frissítve: 2014. augusztus 16., szombat 21:46

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Tovább a kategóriában:

Áldott húsvéti ünnepeket!

Minden Kedves látogatónknak
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Kovács Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné alpolgármester
Cseke Lászlóné képviselő
Hóbor Róbert képviselő
Kovács Ágnes képviselő
Páli Tibor képviselő
Varga László képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Károlyi Julianna eln.hely.
Orsós György képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület

Kérjük támogassa adója 1%-ával egyesületünk tevékenységét!

Adószámunk: 18965605-1-20

 

Települési adatok

2023. január

0-17 éves 197
18-59 éves 636
60-99 éves 360
Összesen 1 193

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2024.04.01 - 2024.04.05-ig

Étlap 2024.03.25 - 2024.03.29-ig

 

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 1000 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 500 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 8000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)
Joomla templates by Joomlashine