Izületi problémák idősebb korban

A Nyugdíjas klub szervezésében Bacsa Józsefné gyógytornász tartott előadást az időskori mozgásproblémákról az Olajbányász művelődési házban az érdeklődő nyugdíjasoknak. A hallgatók szinte mindannyian érintettek már az izületi panaszok, gerincproblémák valamilyen formájával, így nagy érdeklődéssel figyeltek az elmondottakra.

Részletesen megismerhették az egyes testtájakon előforduló elváltozások fajtáit és okát, de természetesen elhangzottak olyan tanácsok is amelyek segítségével megelőzhetők, illetve enyhíthetők a tünetek. Az előadás után egy kis átmozgató tornára került sor, kifejezetten olyan gyakorlatokkal, amelyek igazodnak az életkori sajátosságokhoz.

Itt hívjuk fel a figyelmet, hogy kellő számú érdeklődő esetén nyugdíjas torna indul az Olajbányász Művelődési Házban, amelyre mindenkit várnak, aki úgy érzi, hogy szüksége lenne egy kis mozgásra annak érdekében, hogy javítsa életminőségét.

Utoljára frissítve: 2015. január 29., csütörtök 10:01

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Tovább a kategóriában:

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Kovács Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné alpolgármester
Cseke Lászlóné képviselő
Hóbor Róbert képviselő
Kovács Ágnes képviselő
Páli Tibor képviselő
Varga László képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Károlyi Julianna eln.hely.
Orsós György képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület

Kérjük támogassa adója 1%-ával egyesületünk tevékenységét!

Adószámunk: 18965605-1-20

 

Települési adatok

2023. január

0-17 éves 197
18-59 éves 636
60-99 éves 360
Összesen 1 193

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2024.04.15 - 2024.04.19-ig

Étlap 2024.04.22 - 2024.04.26-ig

 

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 1000 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 500 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 8000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)
Joomla templates by Joomlashine