Májusfaállítás

Településünk 2015 április 30-án, többéves kihagyás után hagyomány-újraélesztő céllal májusfát állított a Lovászi Olajbányász Kulturális Egyesület és az Önkormányzat összefogása révén. Az eseményre szép számmal érkeztek lelkes falubeliek is, akik rögtön felismerték, bizony szükség lesz az ő segítségükre és erejükre egy ilyen termetes májusfa felállításához.

 

Miután a fa a helyére került, a szervezők és érdeklődök közösen tábortűz mellett szalonnát sütögettek, amit tökmagolajos lilahagymával, tűz mellett pirult kenyérrel kiegészítve csillapították étvágyukat, saját termelésű borukkal pedig szomjukat oltották.

Reméljük, hogy az esemény valóban újra élesztett egy régi és szép hagyományt, és jövőre kétszer ekkora tábortűzről, és kétszer ennyi szalonnáról kell gondoskodniuk a szervezőknek. 

Utoljára frissítve: 2015. május 03., vasárnap 19:35

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Kovács Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné alpolgármester
Cseke Lászlóné képviselő
Hóbor Róbert képviselő
Kovács Ágnes képviselő
Páli Tibor képviselő
Varga László képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Károlyi Julianna eln.hely.
Orsós György képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület

Kérjük támogassa adója 1%-ával egyesületünk tevékenységét!

Adószámunk: 18965605-1-20

 

Települési adatok

2023. január

0-17 éves 197
18-59 éves 636
60-99 éves 360
Összesen 1 193

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2024.04.01 - 2024.04.05-ig

Étlap 2024.03.25 - 2024.03.29-ig

 

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 1000 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 500 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 8000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)
Joomla templates by Joomlashine