A 65 év felettiek védelméért…

Intézkedési tervet dolgozott ki a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a trükkös lopások visszaszorítása érdekében. Ennek értelmében 2015. április 13-tól rendőrök, polgárőrök, önkéntesek, a ZMRFK közfoglalkoztatottjai, családgondozók, védőnők, falugondnokok településről településre, utcáról utcára, házról házra járva keresik fel a 65 év feletti, idős embereket és az elbeszélgetés mellett szórólapokon is felhívják a szépkorúak figyelmét arra, hogy idegent ne engedjenek be házukba.

- A bűnelkövetők a sérelmükre elkövetett bűncselekmények során azt használják ki, hogy az áldozatok jószívűek, hiszékenyek, többnyire egyedül, vagy másik idős emberrel élnek. – tette hozzá a Lenti illetékességi területén is zajló akcióhoz Dr. Vajda Gábor rendőr alezredes kapitányságvezető - Jó megjelenéssel, határozott fellépéssel, idősek számára hihető, életszerű, a mindennapjaikban szerepet játszó történetek (nyugdíj, földbérlet, villanyszámla, fa kivágás, eladás stb.) előadásával férkőznek a potenciális áldozatok bizalmába. Megkönnyíti dolgukat, hogy ezen korosztály tagjai könnyen kötnek ismeretséget, legtöbb esetben örülnek, hogy beszélgethetnek valakivel, gyakran maguk hívják, engedik be az elkövetőket lakásukba, ahol nem figyelnek értéktárgyaikra, készpénzükre. Az óvatlanság, túlzott bizalom még mindig gyakori közreható áldozati magatartás.

A Lenti Rendőrkapitányság vezetője még elmondta, nagyon bíznak abban, hogy ha a rendőrség tanácsait megfogadják az idősebb korosztály tagjai- tehát nem engednek be idegent a házukba, vigyáznak értékeikre, gyanúval élnek a túlzott ajánlatok, „nyeremények” iránt, ha a szomszédok közösen védik lakókörnyezetüket, akkor minimálisra csökkenthető az említett bűncselekmények száma. Ha pedig segítségre van szükségük, akkor hívják bizalommal a rendőrséget, vagy a kijelölt körzeti megbízottakat.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Tovább a kategóriában:

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Jánosi Zsuzsanna polgármester

Testületi tagok:
Kondákor Csabáné alpolgármester
András Csabáné képviselő
Szabó Zilia képviselő
Kománovics Péter képviselő
Páli Tibor képviselő
Simon András képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Orsós Attiláné eln.hely.
Orsos Klaudia képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület

Kérjük támogassa adója 1%-ával egyesületünk tevékenységét!

Adószámunk: 18965605-1-20

 

Települési adatok

2025. január

0-17 éves 199
18-59 éves 606
60-99 éves 370
Összesen 1 175

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2025.04.28 - 2025.05.02-ig

Étlap 2025.04.21 - 2025.04.25-ig

 

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 2.500 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 1.800 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 20.000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)
Joomla templates by Joomlashine