Bunkerkoncert

A Mixolid kamarakórus rendhagyó helyszinre, a légópincébe hirdette meg tavaszi koncertjét. Az elmúlt évben nagy sikert hozott újévi koncertjük, szintén a bunker területén zajlott. Ez adta az ötletet, hogy most ismét erre esen a választás. Ezútral az egervölgyi bejárat hosszú lejtős alagútja remek akusztikája segítette az énekeseket. Bizonyára az érdekes környezet miatt igen sok vendég döntött úgy, hogy délutánjukat a kórus műsorával színesíti. Meglepő módon nagyon sokan érkeztek távoli vidékekről, reméljük nekik is olyan élményben volt részük, hogy nem bánták meg a hosszú utazást.

A műsort Hóbor Alexandra szavalata és prózamondása színesítette. A második műsorrészben Jánosi Péter gitárkísérete mellet énekeltek. A kiválasztott darabok felölelték a népzenétől a mai rockzenei darabokig a kórus repertoárját. A közel egy órás előadás után az érdeklődők Jánosi Ferenc vezetésével járhatták be a most már ismét villanyvilágítással látogathatóvá tett alagútrendszert.

Kérjük hallgassa meg az eseménnyel kapcsolatban Dányi József a Muravidéki Magyar Rádióban elhangzott interjúját is.

Utoljára frissítve: 2017. május 03., szerda 09:54

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Jánosi Zsuzsanna polgármester

Testületi tagok:
Kondákor Csabáné alpolgármester
András Csabáné képviselő
Szabó Zilia képviselő
Kománovics Péter képviselő
Páli Tibor képviselő
Simon András képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Orsós Attiláné eln.hely.
Orsos Klaudia képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület

Kérjük támogassa adója 1%-ával egyesületünk tevékenységét!

Adószámunk: 18965605-1-20

 

Települési adatok

2025. január

0-17 éves 199
18-59 éves 606
60-99 éves 370
Összesen 1 175

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2025.04.28 - 2025.05.02-ig

Étlap 2025.04.21 - 2025.04.25-ig

 

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 2.500 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 1.800 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 20.000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)
Joomla templates by Joomlashine