Hűség és hazaszeretet napja

Megemlékeztünk azokról az őseinkről akik bátorságukkal kiüldözték a trianoni határok mentén még több területet elfoglalni akaró délszláv csapatokat községünk határából. Ennek során koszorút helyezett el az emlékmű talapzatánál Cseresnyés Péter államtitkár, parlamenti képviselő, Göncz László a szlovéniai magyar közösség parlamenti képviselője és községünk önkormányzata, valamint a társadalmi szervezetek képviselői. Az emlékkőnél korhű egyenruhában díszőrséget adott a Nagykanizsai Honvéd Hagyományőrző Egyesület,

 A koszorúzás után az Olajbányász Művelődési Házba invitálta a megjelenteket Jánosi Ferenc a Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület elnöke, ahol Cseresznyés Péter tartott ünnepi beszédet, majd egy rövid kulturális műsorral kedveskedtek a vendégeknek.

Valamennyi megszólaló kiemelte, hogy igenis szükség volt a hétköznapi emberek hőstetteire azokban az időkben, amikor a zavaros történelmi helyzetet kihasználva a szomszédos állam martalócai úgy gondolták, hogy még nagyobb darabot szakíthatnak ki hazánkból a trianoni határok kijelölésekor. Megszállták falunkat, raboltak fosztogattak. Ezt elégelték meg a harctérről hazatért katonák és a kerkaszentmiklósiakkal kiegészülve megtámadták és sikeresen kiűzték az ország területéről a betolakodókat.

Tekintse meg Cseresnyés Péter előadását a Kanizsa Tv felvételéről.

Korosa Titanilla képei a megemlékezésről.

Utoljára frissítve: 2017. október 15., vasárnap 18:42

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Áldott húsvéti ünnepeket!

Minden Kedves látogatónknak
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Kovács Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné alpolgármester
Cseke Lászlóné képviselő
Hóbor Róbert képviselő
Kovács Ágnes képviselő
Páli Tibor képviselő
Varga László képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Károlyi Julianna eln.hely.
Orsós György képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület

Kérjük támogassa adója 1%-ával egyesületünk tevékenységét!

Adószámunk: 18965605-1-20

 

Települési adatok

2023. január

0-17 éves 197
18-59 éves 636
60-99 éves 360
Összesen 1 193

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2024.04.01 - 2024.04.05-ig

Étlap 2024.03.25 - 2024.03.29-ig

 

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 1000 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 500 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 8000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)
Joomla templates by Joomlashine