Köszöntötték az időseket

Hagyományosan szépkorú lakóit köszöntötte a község önkormányzata. Ez alkalommal azonban egy különleges esemény színesítette a rendezvényt, Lovászi ugyanis Zalacsány községgel együtt elnyerte az Év Idősbarát Önkormányzata megtisztelő címet. A díjjal elismerő oklevelet, emléktáblát és pénzjutalmat is adnak az arra leginkább méltó önkormányzatoknak.

 Ezt a címet minden évben oda ítéli a Zala Megyei Önkormányzat annak a két legkiemelkedőbb községnek, akik a legtöbbet teszik idős lakóik érdekében. Az idősügyi tanács által megítélt díjat Bene Csaba a Zala Megyi Közgyűlés alelnöke adta át Léránt Ferenc polgármesternek és a Nagy Lászlóné polgármester asszonynak.

Az átadási ceremónia után a megszokott mederben folyt tovább az idős lakosok köszöntése, amelyben sor került a legidősebb hölgy és férfi polgár felköszöntésére is. A kulturális programot az óvodások és az iskolások műsorai indították, de fellépett az Olajbányász Nyugdíjas Egyesület énekkara, a Mixolid kamarakórus és a Zalaapáti Harmonikazenekar mellett a vendég Zalacsány kultúrcsoportja is.

Kérjük olvassa el a Zalai Hírlap tudósítását is az eseményről.

Utoljára frissítve: 2023. április 04., kedd 12:22

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Jánosi Zsuzsanna polgármester

Testületi tagok:
Kondákor Csabáné alpolgármester
András Csabáné képviselő
Szabó Zilia képviselő
Kománovics Péter képviselő
Páli Tibor képviselő
Simon András képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Orsós Attiláné eln.hely.
Orsos Klaudia képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Települési adatok

2025. január

0-17 éves 199
18-59 éves 606
60-99 éves 370
Összesen 1 175

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2025.03.17 - 2025.03.21-ig

Étlap 2025.03.24 - 2025.03.28-ig

 

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 2.500 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 1.800 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 20.000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)
Joomla templates by Joomlashine