A hideg ellen ki-ki vérmérséklete szerint próbált védekezni. A munka jellegétõl függõen magukra vettek minden elképzelhetõ ruhadarabot, ami ha átázott, akkor a bódéban lecserélték és szárítgatták. Az egyik idõsebb szaki különösen híres volt arról, hogy a téli hidegben elõszeretettel alkalmazta a réteges öltözködést. Egymásra vette a különbözõ alsó és felsõ ruhák tömegét, pufajkát, pufajka nadrágot. Ha felment a munkapadra, lépni is alig tudott a rengeteg ruhától. Róla terjedt el az a történet, hogy az egyik különösen hideg munkanapon rájött a kisdolog. Ezt fúrósmódra a munkapad szélére kiállva szokták megoldani, két mûvelet között. Igenám, csak a rengeteg felvett nadrág és begyûrt ing akadályozta az akciót, amit a többiek egyre hangosabb kacagása körített. Hõsünk már könyékig járt a sliccek sokaságában, de még mindig nem ért el a célhoz. Végûl hatalmas megadó sóhalytással kihúzta kezét:

- Egyen meg a rosseb! Most már menj ahova akarsz! - mondta, majd elvégezte a dolgát a nadrágjába...