Az államhatár őrzése olyan harci feladat, amelynek végrehajtása nem függhet az időjárási viszonyoktól. Lehet csikorgó hideg, derékig érõ hó, zuhogó esõ vagy vihar, tikkasztó hõség, perzselõ nap, a határõr ott áll õrhelyén, mert a határ egy pillanatra sem maradhat õrizetlenül. Határőreink dacolva az időjárás viszontagságaival, mindig és mindenütt becsülettel, fegyelmezetten az esküben vállalt kötelezettségérzettel látták el a reájuk bízott határszakasz őrzését.
Hogy ez mennyire igaz, azt az elmúlt évek során számos hősies helytállás is bizonyítja. Közülük is kiemelkedik azoknak a határőröknek a hősiessége, akik a tomboló viharban sem hagyták el őrhelyüket, és a kegyetlen természet a vártán ragadta el fiatal életüket. Mint Berkó Péterét és Győrfi Zoltánét.
A kútfeji őrsről május 30-án az esti órákban, frissen, vidáman indultak szolgálatba. A hegyes, erdős vidéken otthon voltak, ismerték a tájat, az utat, a rejtekhelyeket, a feladatot. A fejük felett sötét felhők tornyosultak, dörgött, villámlott. Csakhamar hatalmas orkán tépte a fákat, megeredtek az egek csatornái is. A két határőrt a menetvonalukon érte a kitörő vihar, de az esküben vállalt kötelességüket teljesítve, az ítéletidőben is folytatták útjukat. Jól tudták, hogy az ilyen időben kettőzött éberséggel kell végrehajtani a harci feladatot.
Az utat a magasfigyelőig esemény nélkül tették meg, ahonnan távbeszélőn bejelentkeztek az őrsre.
- Mi van odakinn? - kérdezte az ügyeletes a jelentés vétele után.
- Elszabadult a pokol! - jelentette Berkó járőrparancsnok - Dörög, csapkod a menykő! Az orkán tövestül csavarja ki a fákat...
- Vigyázzanak, nehogy bajuk essék - hallatszott a vonal túlsó végéről az őszinte, együttérző biztatás.
Ez volt az utolsó kapcsolat a határőrökkel, akik fejük felett érezték a leselkedő veszélyt, de a helyükön maradtak. A félelmüknél erõsebb volt az a tudat, hogy az ítéletidőben rajtuk múlik e határszakasz sérthetetlensége.
Hajnalban már csak az éjszakai vihar pusztító nyomát láthatta a kiérkező váltás. A járőr hiába várta az állj parancsoló felszólításra, a jelszóváltásra, mert azok, akiknek ez kötelezettségük lett volna, Berkó Péter és Győrfi Zoltán határőrök örökre elnémultak. Őrhelyükön egy lecsapó villám oltotta ki fiatal életüket.
Mindketten derék bátor katonák voltak. Berkó Péter Bátaszékről, Győrfi Zoltán Komlóról vonult be határőrnek. Az államhatár őrzésében tanúsított áldozatkészségükért, hősies helytállásukért a belügyminiszter alhadnaggyá léptette elő őket. Hősi halottakhoz méltó tiszteletadással temették el hamvaikat a bátaszéki, illetve a komlói temetőben. Emléküket a határőrök ma is őrzik és ápolják.
=================
Ma már minden tekintetben megváltozott a politikai helyzet. Vidékünkön megszűnt az államhatár átjárhatatlansága, ebben is teljes jogú európai polgárokká váltunk. A hatvanas évek belpolitikája rányomta képét az akkori határőrizetre. Nem is annyira a kívülről érkezőktől kellett védeniük az államhatárt, hanem legfőbb feladatuk a menekülni akaró honfitársak elfogása volt! Mindez egy cseppet sem csökkenti azoknak a sorállományú katonáknak a helytállását, akik katonai esküjük maradéktalan betartásával szolgálatteljesítés közben a természet áldozataivá váltak! Emlékkövük ma a kútfeji temető felett kialakított emlékparkban látható. Hajtsunk fejet előttük tisztelettel, a hősöknek kijáró kegyelettel!