Megrajzolt egy olyan készüléket, ami a lehető legtöbb hőt adja át a környezetének, így biztosítva a maximális hatásfokot. Természetesen a megépítéshez a leghozzáértőbb embereket választotta, így kerültek a rajzok a műszerész műhelybe. Ezek a kollégák aztán igazán értették a munkájukat! Rögtön felfogták, hogy az alacsony gázárak mellett is milyen jelentősége lehet egy ilyen berendezésnek. Aki csak kapcsolatba került a rajzokkal, mindenki megépítette a saját berendezését. Mire a megrendelő megkapta a prototípust már üzemelt egy-egy példány Lentiben, a szigeti hegyen és az újfalusi hegyen is! Használat közben aztán érdekes tapasztalatokat szereztek. A készülék olyan jól hasznosította a termelt hőt, hogy a káményhuzat szinte a nullával volt egyenlő. Ez üzem közben nem is okozott olyan nagy gondot, de előfordúlt, hogy be kellett gyújtani a hideg berendezést. Ha elsőre nem sikerült a szikrával lángra lobbantani a beömlő gázt, akkor igen hangos durranás jelezte, amikor végre életre kelt a gyújtóláng. A beömlő földgáz vagy PB gáz ugyanis a huzat híján felgyűlt a tűztérben és amikor elcsattant a gyújtószikra hangos durranással lobbant lángra. Ez néha még elviselhető volt, de amikor egy ilyen begyújtás után felhasasodott a konvektor és felhasadtak a hegesztési varratok, a kollégák elgondolkodtak azon, hogy hasznos lehet-e egy ilyen mértékű hőhasznosítás.Végül valamennyi berendezés a szemétdombra került. Kiss mérnök úr még ki sem próbálhatta új szerzeményét, a másolatok közül már egy sem üzemelt. Igen fontos tanúlság volt, hogy a fejlesztők nem véletlenül alkottak olyan tüzelőberendezéseket amik a termelt hő egy részét a kéményen keresztül elvitték, hiszen mindig szükséges a tüzelőtér átszellőztetése.