Nagyon csinos velem egyidős kislánya volt, aki tetszett nekem. A bálba is mindig megjelent, ahol sokat táncoltunk együtt. A bálterem a helybeli kocsmáros földdel döngölt padozatú pajtája volt. Világítást petróleummal üzemelő lámpa szolgáltatta. A zenekar az legtöbbször egy tagú, a púpos Tamás volt, egyszemélyben, aki a községháza hátsó fertályán lakott. Hát a tánc után meg lehetett nézni a társaságot, mert mindenki, alul- felül csupa por volt.

Hamarosan összeállt a csibész társaság. Megtervezték mit is fognak csinálni! Zajtalanul belopóztak a „kiszemelt áldozat” udvarába. Hozzálátva a terv megvalósításához. Szétszedték a féderes kocsit, ez nagyon hamar meg volt, mert minden gyerek tudott lovas kocsival bánni. De ennyivel nem elégedtek meg. Darabokban felvitték a szalmakazal tetejére. Itt összerakták, feldíszítették különféle színes papírokkal, zászlókkal, rongyokkal.

Hajnalban amikor a gazda kiment könnyíteni magán, először halálra rémült, hogy valami hiányzik az udvarból, ijedtében teljesen felébredt. Rádöbbent, hogy ellopták a féltett büszkeségét. Ekkor meglátta a kedvenc "féderes" kocsiját, lovak nélkül, a szalmakazal tetején, mérgében majdnem rossz helyre vizelt.

De nem sok mindent tehetett, mert egyedül nem volt képes sértetlen állapotban lehozni a kocsit. Kivilágosodott, most már egyre több ember kezdett arrafelé járni, észrevették a feldíszített járgányt a kazal tetején! Lassan az egész falu nézősereggé változott. Volt miről tárgyalni, a következő eseményig!