Tudtam, mert beszélték, hogy a továbbképzetteket rövidesen a "tacs"-ra vezénylik. Magyarul a határra! Most is kerestem az írnok barátságát, amit nagyon könnyen sikerült elnyernem. Közölte velem, hogy Csurgóra, vagyok irányítva a határra, ahol az aknarakókat kell szállítani. Rövid megbeszélés után, máris más utazott el helyettem.

Engem pedig a megbeszéltek szerint letenyei csoportba sorolt. Másnap, Mátyásföldön a zárolt gépkocsikból kaptam, egy Dodge Weappon terepjárót, amellyel azonnal elindultunk Letenyére, 19-20 gépkocsit vittünk le. Letenyén még az nap újra sikerült megtudnom, hogy a kocsikat Letenyétõl, Lentiig helyezik ki. Így megint csak sikerült a kútfeji, csoportba kerülnöm. Szóval haza mentem! A naptár szerint 1950. nyara volt.

Egy mûszaki hadnagy volt az osztag parancsnoka. Elszállásolva az egység az új „kempf„ felett lévõ iskolába lett. A hadnagynak szereztem szállást az ismerõsöknél, míg én otthon voltam. Reggel kivittem a mûszakikat a határra, ahol taposóaknát telepítettek, a kijelölt módozatok szerint a két dróttartó oszlopsor közé.

Minden 30-50 m-ként a nyomsáv belsõ oldalán, hosszúcsövü puskás "ávó"-s katona õrködött. Nekünk azt mondták az okosok, hogy ez azért van, nehogy a jugók átlophassák a nyomsáv külsõ szélén az aknatelepítõket. Tõlük meg kényszer hatására kivallassák a telepítési szisztémát. Az igazi azonban más volt!

Az örök feladata az volt, ha valamelyik telepítõ át akar a határon szökni, azt le kell lõni! Figyeltem, a hozzám legközelebb munkálkodó mûszaki aknatelepítõt, akinek a sátorlapjai elõírásszerûen az oszlopsor külsõ oldalára voltak felterítve, mind ez azért, hogy az ellenség ne láthassa, hogyan, hova van telepítve, milyen alakzatban van elhelyezve az akna.

Egy felvillanást, füstcsóvát, láttam, hatalmas robbanást hallottam. Az aknát telepítõ gyalogsági ásója felrepül a levegõbe. A kiskatona felegyenesedik, majd meginog, nekidõl az oszlopnak.

Tõlem távolabb kb. 30 m-re lévõ másik aknatelepítõ átbújik a külsõ dróton, majd a még távolabbi kiskatona is átbújik és szaladnak a jugoszláv „karola” /õrhely / irányába. 
Az "ávó"-sok azonnal lekapták vállukról a puskát és tüzelõállást foglaltak.

Láttam, hogy a sérült katona botorkál a belsõ drótok között, de nem tud kiszabadulni, vérzett, nem látott! Azonnal segítségére siettem. Kihoztuk a nyomsáv belsõ oldalára az erdõszélébe, ahol a kocsim is állt. Megkezdtem az elsõsegélynyújtást. A taposóakna fából készült, benne 7,5 dkg. robbanóanyaggal. A fa szilánkjai belefúródtak a katona arcába, mellkasába, karjaiba. Óriási szerencsére a szemét elkerülték a szilánkok.

Közben megláttam, hogy a jugoszláv oldalon az õrség riadóztatva lett. Rohantak ki a velem szemben lévõ „karolá”-ból. Valamennyien géppisztollyal, ill. golyószóróval voltak felszerelve, majd csatárláncba fejlõdtek. A két magyar katonát akik, csak ingben fegyvertelenül rohantak át, bevezették az épületbe.

A hadnagyunk is megérkezett, jelentettem neki, hogy sérültet leviszem az üzemi orvosi rendelõbe, ahol ellátják. A parancsot megkaptam! 
Leszáguldottam a sérült katonával a rendelõbe, akit szakszerûen ellátak, majd a doktor azt javasolta, hogy azonnal kórházi, valamint szemészeti kezelés is szükséges. A Lenti katonai elsõsegélynyújtó orvosoknak a bajtársamat átadtam, majd robogtam vissza a helyszínre.

Az esemény elõtti helyemen, ahol a kocsival álltam, egy elegáns személygépkocsi állt. Benne vetkõzött egy piroscsíkos nadrággal rendelkezõ elvtárs, aki egyszerû közlegénnyé vedlett. Most már volt bátorsága a nyomsávba menni. Nagy tanakodás volt, hogy mi a teendõ? Közbe a jugoszláv oldalon megérkezett egy terepjáró személygépkocsi.

Hallottam amint elhangzott az a parancs, hogy a két disszidens magyart ki kell lõni! A távolság kevesebb mind 80 m. Az egyik tiszt megkérdezte, mi van ha jugoszlávot találnak el? Hibázni nem lehet! Eközben odaát körbefogva kihozták a két magyart, felugráltak a ”Jeepre”, majd gyorsan elhajtottak. A fõtiszt a legénységi sapkát nagy dühösen a földhöz vágta, majd lerámolt bennünket, hogy ne tátsuk itt a szánkat!

A körletben azonnal átkutatták a megszökött két mûszaki katona holmiját. Találtak az egyik felszerelés között egy középiskolás térképet, ezt az "ávós" lefoglalta bûnjelként. Bizonyítva látta, hogy az esemény meg volt szervezve! A lelépett katonák barátaitól késõbb megtudtam, hogy valóban várták az alkalmas pillanatot arra, hogy átszökjenek, de nem tervezték be a véletlen aknarobbanást. Úgy emlékezem a fiúk pécsiek voltak.