×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 42

Hely

Újfalusi tó

Hungary

46° 30' 59.076" N, 16° 31' 40.7532" E

 

A Lovászi Bányász Horgászegyesület 1946-ban alakult az olajiparban dolgozó és a környékbeli falvak horgászainak kezdeményezésére. Kezdetben a környékbeli folyók, holtágak vizein gazdálkodtak, majd az ötvenes években megindult építkezésekhez szükséges kavics bányászata nyomán kialakúlt bányatavakon is telepítettek halat és már 500 körüli taglétszámot jegyeztek. Később a környéken megalakult a lenti, majd a letenyei egyesület, így a taglétszám 2-300 főre csökkent. Az új halászati törvény szerinti pályázati rendszerben elveszítettük a muraszemenyei bányatavak, a Kerka és az Adovány patakok halászati jogát és csak a Mura folyó holtágai és a kerkaszentkirályi kis kavicsbánya halászati joga maradt meg. 2011-ben sikerült bérleti szerződést kötni az Ujfalusi tó tulajdonosával a tó halászati bérletére és már ebben az évben telepítettünk 3.993 kg 3 nyaras pontyot és 340 db dévér keszeget, valamint 2.000 db előnevelt süllő ivadékot. A tóban rengeteg az 5-40 dkg-os ezüst kárász. 

 

2012. évben telepítésre került 6.380 kg 3 nyaras ponty, 50 kg amur, 2.000 db süllő ivadék és 340 kg keszeg. Az elmúlt két év fogási eredményei alapján megállapítható, hogy a betelepített hal mennyiségének 60%-a még bent van a tóban.

A két évi átlagfogás meghaladja a 26 kg/fő mennyiséget.

 

kép

 

Az Újfalusi tó Tornyiszentmiklós határában, közvetlenül az országhatár mellett, nagyon szép természeti környezetben van. Tagjaink sokat dolgoztak a terület és a tópart rendezésén, így alakult ki a jelenlegi szép környezet. Gépkocsival könnyen megközelíthető Tornyiszentmiklós irányából az ún. "Mérnök út"-i felüljárón áthajtva az autópálya szervízútján, vagy rövidebb murvás úton a szlovéniai Pince község felüljárójának szervíz uti csatlakozásáról. Ezt az oldal alján lévő térképrészletre kattintva is áttekintheti.

 

A tavon csak az egyesület tagjai horgászhatnak, napijegyes horgászat nem folytatható. Tagjaink naponta 2 db, hetente 4 db és évente 20 db pontyot és naponta 3 kg egyéb halat foghatnak. (2011-ben az egy főre jutó fogás 27 kg ponty)

A tagsági díjak 2013-ban

 

I.

II.

III.

Állami jegy és Szövetségi tagdíj

3500,-

3500,-

3500,-

Egyesületi tagdíj

4000,-

4000,-

4000,-

Mura holtágakra érvényes területi engedély

-

4000,-

-

A holtágakra és Ujfalusi tóra érvényes területi engedély

-

-

22000,-

Összesen:

7500,-

11500,-

29500,-

Új tagok egyszeri halasítási hozzájárulása

-

5000,-

20000,-

Nem egyesületi tagoknak:

 

Éves

Napi

Területi engedély a holtágakra

6000,-

1500,-

Területi engedély a Mura folyóra szövetségi tagoknak

6000,-

2000,-

Területi engedély a Mura folyóra nem szövetségi tagoknak

15000,-

3500,-

Kerka- Cserta- Adovány és Kebele patakokra érvényes területi engedély: 4500,- Ft

Továbbra is lehetőség van kezdő horgászoknak állami horgászvizsga letételére.
Előzetes bejelentkezéssel és felkészüléssel: 3500,- Ft 

 

Horgászni az Országos és Egyesületi Horgászrend szerint lehet minden év március 15 és november 30 között minden nap napkeltétől napnyugtáig. (június, július és augusztus hónapokban este 22 óráig)

Éjszakai horgászat, fürdőzés és csónak használata TILOS!

 

Gyermek éves területi engedély is váltható 6 éves kortól: felnőtt tagunk gyermeke, unokája esetében 2.500,- Ft, nem tagunk gyermekének 5.000,- Ft. A gyermek maximum 4 méteres spiccbottal, 0.15-ös zsinórral, úszós felszereléssel horgászhat és napi 1 kg egyéb halat foghat.

 

Az érdeklődők bővebb tájékoztatást kaphatnak Pálla Miklós HE elnöktől személyesen (Lovászi, Lakótelep 71.) vagy a 06-92-376-682 számú vonalas, a +36-70-391-5266.

Ügyfélfogadási hely és idő: január 19, 26, február 16, március 9 szombaton 8-11 óráig az Egyesület irodahelyiségében, az orvosi rendelő alagsorában. Pince községben Roland vendéglőjében február 9-én 8-11 óráig. Tornyiszentmiklóson a vendéglőben március 2-án 8-11 óráig.

Az Ujfalusi tóra a befizetési határidő 2013. március 31. Egyéb vizekre június 30.

 

A késve fizetők 3% pótlékot fizetnek.

Okmányiroda nyitvatartása:

 

8960 Lenti, Zrínyi Miklós u. 4. Pf.: 94. 
Tel.: 92/553-900
Fax.: 92/553-955, 92/553-957
Ügyfélfogadás:

hétfő

7,00

17,00

kedd

8,00

16,30

szerda

8,00

16,30

csütörtök

8,00

18,00

péntek

8,00

16,30 

 


Központi orvosi ügyelet Lentiben

 

8960. Lenti, Templom tér 10.

Tel.: 92/351-911

 

 


Rendőrség körzeti megbízott elérhetősége

 

Kovácsevics Krisztián r.ftörm.

30/650-7583

Pál József r.tzls.

30/650-7581

Iroda: 8878. Lovászi, Kútfej út 112.

Fogadóóra: minden páros héten keddenként 8-10 óra a fenti irodában

 

 

Lovászi község honlapja a szerzői jog védelme alatt áll, az azzal kapcsolatos vagyoni jogok gyakorlására Lovászi Község Önkormányzata kizárólagosan jogosult.

A tulajdonos előzetes - se nem kizárólagos, se nem átruházható - írásbeli felhasználási engedélyt ad ahhoz, hogy a weboldalakat eredeti formában, kizárólag saját használat céljára a weboldal látogatója számítógépére letöltse, ott rögzítse, illetve kinyomtassa, de nem arra, hogy harmadik fél számára bármilyen formában hozzáférhetővé tegye.

 

Ez a felhasználási engedély kizárólag a weboldalak egy eredeti példányának kezelését, illetve annak archiválását teszi lehetővé.

Községünk honlapján az információk mellett olyan lehetőséget is kapnak látogatóink, hogy a közvetlen hír és információ küldéssel bekapcsolódhatnak a lap szerkesztésébe.
Regisztrált látogatóink (ingyenesen lehet regisztrálni a Bejelentkezés menüpont alatt) a Hírküldés menüpont alatt tudnak tudósításokat küldeni, ezt egy szerkesztő ellenőrzi, majd felkerül a honlapra.
Annak érdekében, hogy minél sokoldalúbb legyen hírellátásunk, kérjük regisztrálják magukat és küldjék el tudósításaikat a másokat is érdeklő eseményekről! Előre is köszönjük segítségüket.

Ha bármilyen hasznosnak tűnő észrevétele van, ne tartsa magában! Szívesen meghallgatjuk. Ugyanitt módot adunk a közösség életére, intézményeinek működésére vonatkozó észrevételeinek közreadására.

Honlapunkat frissítettük, bizonyára sokak örömére változott a külalak és a tartalom is. Várjuk visszajelzéseiket és javaslataikat a további fejlesztésekhez.

 

A korábbi honlapunkon történt regisztrációkat adminisztrációs okokból nem tettük át automatikusan. Kérjük, hogy az új honlapon regisztrációjukat újítsák meg. Köszönjük megértésüket!

A jelmezesek felvonulását idén is az óvodások kezdték, akik többnyire bátortalanul vágtak át a színpadon a számukra szokatlan öltözékekben. Az iskolások aztán meghozták a közönség hangulatát is. Elmaradt az unalmas, kölcsönzői jelmezekbe öltözött egyéni fellépők véget nem érő felvonulása. Már a korábbi ével is bebizonyították, hogy igazán nagy sikert a közös produkcióval induló osztályok tudnak felmutatni. Míg eddig csak egy-két közösség vállalkozott ilyen feladatra, az idén így szállt versenybe mindenki. Ötletesnél ötletesebb előadásokat, már-már önálló színpadi darabokat láthattunk. Jól ráéreztek arra, hogy a sikert alapvetően a jól megválasztott kísérőzene és a vidám hangulat tudja meghozni. Ügyesen felépített koreográfiával, vidám jelmezekkel, kirobbanó hangulatban mutatkoztak be. A sok gyermekarc között a figyelmes szemlélő hamar észrevehette a köztük megbújó osztályfőnököket is, akik talán még nagyobb lelkesedéssel játszottak, mint tanítványaik. Gratulálunk minden fellépőnek, mert valóban vidám, forgatagos délutánnal ajándékozták meg a közönséget!

Ismét elöntötte Lovászit a sáros áradat. Ezek a felvételek az OILTECH Kft udvarán hömpölygő áradatról készültek.

Vihar után

A beszélgetés a Lovászi Kábeltelevízió stúdiójában készült a professzor előadása után. Riporter: Jánosi Zsuzsa

A szülőföld ölelésében Hetés és Göcsej peremvidékének krónikása, Tantalics Béla helytörténeti kutató mesél a múltról, szépségről, jóságról, szabadságról, barátságról, szeretetről, ősökről, tiszteletről, hazaszeretetről. Szerkesztő: Jánosi Ferenc, Jánosi Zsuzsa, narrátor: Dányi József, vers: Dányi József, Jánosi Zsuzsa. A filmben elhangzó versek: Csordás János: A szülőföld lelke (részlet); Keresztury Dezső: Sírkövek, Ifjuság.

46. oldal / 51

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Jánosi Zsuzsanna polgármester

Testületi tagok:
Kondákor Csabáné alpolgármester
András Csabáné képviselő
Szabó Zilia képviselő
Kománovics Péter képviselő
Páli Tibor képviselő
Simon András képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Orsós Attiláné eln.hely.
Orsos Klaudia képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Települési adatok

2025. január

0-17 éves 199
18-59 éves 606
60-99 éves 370
Összesen 1 175

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2025.07.07 - 2025.07.11-ig

Étlap 2025.07.14 - 2025.07.18-ig

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 2.500 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 1.800 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 20.000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)
Joomla templates by Joomlashine