A II. Világháború szomorú végkifejlete volt környékünkön, amikor a leventéket besorozták és elvitték védelmi vonalakat építeni. A németek elképzelése szerint a Dráva vonalánál kellett volna megállítani az előrenyomuló orosz csapatokat, ide vitték árkot ásni a fiatalokat. Ezeknek a fegyvertelen gyerekeknek nagy része orosz fogságba és a gulag büntetőtáboraiba került, ahol mint az SS egyik alakulatának önkéntes tagjait többnyire halálra ítélték őket, amit később életfogytiglani kényszermunkára változtattak! Legtöbbjük az utolsók között került haza 9 év rabság után, tőlük hallottam a következő történeteket.

Gyula bátyánk az autószerelő műhelyben dolgozott, már közvetlenül a nyugdíj előtti éveit taposta. Főnökei elégedettek voltak munkájával, csak a bortól kellett távol tartani, mert ha ivott, akkor gyakran teljesen használhatatlan állapotba került.

Történt egyszer, hogy az általános foglalkoztatás korában egy kreol atyafi megirigyelte az olajosok nagy fizetését. Annak rendje-módja szerint fel is kereste a munkaügyi vezetőt, hogy vegyék már fel dolgozni!

A háború végén lett Falusi József plébános a község papja. Kezdetben a tornyi plébánián lakott, onnét járt át misézni. Az idősebbek mesélik, hogy nagy vadász volt az atya. Gyakran előfordult, hogy ilyenkor vadászruhát öltött és puskával a kezében járta a határt. Az egyik alkalommal összetalálkozott egy gazdával, és kalapot emelve megkérdezte tőle:

A környék életében a Lakótelep megépítése hozta meg a legnagyobb változást. Az egész országból toborzott képzett és kevésbé képzett munkaerő elhelyezésére épült, minden igényt kielégítve. Jól ellátott boltok, orvosi rendelő, gyógyszertár, kultúrház. A kétemeletes, "pontház"-akban 1-2 szobás, összkomfortos lakásokba költözhettek be. Aki addig csak az udvari "budi"-t ismerte, most fürdőszobás palotába került. Nem csoda, hogy ezzel együtt a finom úri népek közé tartozónak érezték magukat. Lett is ebből számtalan olyan történet, ami azóta is közszájon kering:


A méltán híres és népszerű szeretett Takács doktorunkkal történt meg a következő eset. Az egyik szépasszony nagyon szerette volna tenni a szépet a dokinak, így amikor egy vizsgálat alkalmával felfeküdt a rendelőben az asztalra, megkérdezte:

Lovászi legnépszerűbb orvosa a mindenki által méltán szeretett Takács doktor volt. Ő egy mindennel felszerelt orvosi rendelőt működtetett valaha, rendszeresen kisebb műtéteket is elvégzett. Még röntgengépe is volt! Ha valami meghibásodott, fogta a telefont és kérte az üzemi villanyszerelőket, hogy menjenek javítani.

Újra-meg újra itt van a fűtési idény. Borzalmas dolog a fűtetlen, hideg lakásba fáradtan hazaérkezni. A meleg előállítása nem egyszerű feladat. Belépni a meleg családi fészekbe, ahol tárt karokkal várnak, az az igazi öröm.

A „Barátunk” lakásába kezdetben még nem volt a gáz bevezetve. A fűtést beépített cserépkályhával oldotta meg, amely alkalmas volt minden éghető anyag felhasználására. Jelentős munkát adott a korszerű fűtés. Nagyszobájukban a cserépkályhában iszapszénnel, a kisszobájukban olajkályhával, a fürdőszobájukban elektromos hősugárzóval, míg konyhájukban elektromos tűzhelyen történt a melegítés. Később a konyhájukban már palackos gáz felhasználására került sor. Szóval változatos volt.

Még az amerikai vezetők tervei szerint kezdték meg építeni a (kútfeji) lovászi lakótelepet. Egymás után készültek el, váltak lakhatóvá a gyorsan felhúzott, könnyűszerkezetes házak. Nagy szükség is volt rájuk. Az üzem gyorsan bővült, mind több munkalehetőség teremtődött. Messzi távolból érkeztek dolgozni akaró emberek családjaikkal, akiknek lakásra volt szükségük.

49. oldal / 51

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Jánosi Zsuzsanna polgármester

Testületi tagok:
Kondákor Csabáné alpolgármester
András Csabáné képviselő
Szabó Zilia képviselő
Kománovics Péter képviselő
Páli Tibor képviselő
Simon András képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Orsós Attiláné eln.hely.
Orsos Klaudia képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Települési adatok

2025. január

0-17 éves 199
18-59 éves 606
60-99 éves 370
Összesen 1 175

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2025.07.07 - 2025.07.11-ig

Étlap 2025.07.14 - 2025.07.18-ig

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 2.500 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 1.800 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 20.000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)
Joomla templates by Joomlashine