A Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület tisztelettel meghívja
Önt és kedves Családját
2019. október 25-én 18 órára
az Olajbányász Művelődési Ház kiállítótermébe
dr. Csere Péter: a Parancs nélkül is és a Gróf Tisza István meggyilkolása
című könyvének bemutatójára.
Lovászi Községi Önkormányzat Képviselő Testületének alakuló ülését
2019. október 21-én (hétfő) 18 órára tűzöm ki, amelyre tisztelettel meghívom.
Kovács Ferenc
polgármester
Az Olajbányász Nyugdíjas Klub már évek óta élénk közösségi életet él. Rendszeresen tartanak klubfoglalkozásokat, kirándulásokat, énekkaruk pedig az egész megyében elismerést vált ki fellépéseivel. 2013 óta hagyományosan minden évben találkozóra hívják a megye nyugdíjas klubjait. Ez évben szeptember 8-án került sor a rendezvényre, amelyen minden résztvevő bemutatkozott valamilyen műsorszámmal. A megnyitón Léránt Ferenc polgármester, Cseresnyés Péter államtitkár és Bene Csaba a megyei közgyülés alalnöke köszöntötte a fellépőket, majd a rendezők vendégül látták őket. Az est zenével, tánccal zárult, korukat meghazudtolva mulattak a résztvevők.
A képre kattintva betekinthetnek ennek a mozgalmas délutánnak a történéseibe.
Egészségfejlesztési előadás
„A dohányzás élettani hatásai és a megelőzés szerepe a mindennapokban”
Kockázati tényezők ismertetése.
Interaktív beszélgetés, részletes tájékoztatás a témában.
Előadáshoz kapcsolódó állapotfelmérés:
- vérnyomás mérés
- vércukorszint mérés
- testzsír százalék mérés
- testtömegindex BMI számítás
- életmód tanácsadás
Tájékoztató a térségben elérhető szűrő vizsgálatokról
és azok elérhetőségéről
Lovászi, Olajbányász Művelődési Ház
2019. október 16. (szerda) 17 óra
Minden 18 év feletti lakost szeretettel vár:
dr. László Péter háziorvos
Varga Anita védőnő
2019. szeptember 27-én
a Kutatók Éjszakáján
Zalaegerszegen a TIT II. emeleti 243-as termében 18 órakor
megismerheti azokat a módszereket, amelyekkel a számítógépét saját elképzelései szerint irányíthatja.
A közelmúltban újult meg a Lovászi Közös Önkormányzati Hivatal épülete a TOP-3.2.1-15-ZA1-2016-00032 azonosítószámú pályázat keretében. A kivitelezés során a nyílászárók cseréje, külső szigetelés, fűtésrekonstrukció és napkollektorok elhelyezése valósult meg. Ennek eredményeként a hivatal költséghatékonyabb energiafelhasználásúvá vált.
Ugyancsak hasonló munkálatok folytak az Olajbányász Művelődési Házon, melynek finanszírozása a VP6-7.2.1-7.4.1.1-16 azonosítójú pályázatnak volt köszönhető. Míg előbbi energia-megtakarításai már megmutatkoztak, a művelődési ház költségeinek csökkenése a jövőben válik érezhetővé.
A Falu- és Bányásznapi események sorában szeptember 14-én 14 órától elsőként Lovászi két immár megszépült intézményének avatóünnepsége kapott helyet.
Ünnepi beszédet mindkét helyen Léránt Ferenc polgármester és Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő mondott.
Ünnepélyes keretek között a szalagot a két szónok mellett előbbin dr. Novák Anett jegyző, utóbbin Soós Veronika intézményvezető vágta át.
A program a továbbiakban kulturális műsorral folytatódott.
Képeinket Jánosi Zsuzsanna és Jánosi Ferenc készítette.
EFOP-3.9.2-16
Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben (Sajtóközlemény)
VP6-7.2.1-7.4.1.3-17
Közétkeztetés fejlesztése Lovászi községben
VP6-7.2.1-7.4.1.1-16
Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés
EFOP-3.9.2-16
Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben
TOP-3.2.1-15-ZA1-
2016-00032
Lovászi Polgármesteri Hivatal épületének energetikai korszerűsítése
KÖFOP- 1.2.1- VEKOP- 16-
2016-00273
Lovászi Község Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása
EFOP-1.5.3-16-
2017-00069
Humán szolgáltatások fejlesztése a Lenti járásban
TOP_PLUSZ-2.1.1-21-ZA1-2022-00007
Lovászi Gondozási Központ energetikai fejlesztése
Kovács Ferenc polgármester
Testületi tagok:
András Csabáné alpolgármester
Cseke Lászlóné képviselő
Hóbor Róbert képviselő
Kovács Ágnes képviselő
Páli Tibor képviselő
Varga László képviselő
Elérhetőség: 06-30/237-1334
Roma Nemzetiségi Önkormányzat
Orsós Attila elnők
Károlyi Julianna eln.hely.
Orsós György képviselő
Elérhetőség: 06-30/393-7879
2023. január
0-17 éves | 197 |
18-59 éves | 636 |
60-99 éves | 360 |
Összesen | 1 193 |
Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata
Étlap 2023.09.18 - 2023.09.22-ig
Étlap 2023.09.25 - 2023.09.29-ig
Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására.
Felnőtt belépő: 1000 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 500 Ft/fő;