Események

Események (36)

Meghívó

Településünk 2015 április 30-án, többéves kihagyás után hagyomány-újraélesztő céllal májusfát állított a Lovászi Olajbányász Kulturális Egyesület és az Önkormányzat összefogása révén. Az eseményre szép számmal érkeztek lelkes falubeliek is, akik rögtön felismerték, bizony szükség lesz az ő segítségükre és erejükre egy ilyen termetes májusfa felállításához.

 

A Nyugdíjas klub szervezésében Bacsa Józsefné gyógytornász tartott előadást az időskori mozgásproblémákról az Olajbányász művelődési házban az érdeklődő nyugdíjasoknak. A hallgatók szinte mindannyian érintettek már az izületi panaszok, gerincproblémák valamilyen formájával, így nagy érdeklődéssel figyeltek az elmondottakra.

Meghívó

Falunap 2014

Falunapra invitálták a község apraja nagyját a meghívók ezen a szombat reggelen. 9 órakor a főzőverseny résztvevői borították füstfelhőbe az iskola mögötti parkot és kezdtek bele a "tuti győztes" ételek elkészítésébe. A délelőtt folyamán gyerekprogramok várták az apróságokat, hogy ne lábatlankodjanak a lobogó tüzek körül. A zsűrinek nehéz dolga akadt a változatos ételek bírálatánál, végül a döntés szerint a tornyiszentmiklósiak mögött a OILTECH csapata végzett, őket pedig a motorosok követték.

 

Emléktábla avatás

1941-ben két község, Kútfej és Lovászi határában kezdődött meg, majd lett eredményes az olajkutatás. Ennek következtében hamarosan egy jelentős nagyságú ipartelep épült fel és adott munkát a távolabbról ideköltöztetett szakambereknek és természetesen egyre nagyobb mértékben a helyieknek.

 

Megépült a lakótelep, ami a kor viszonyi között csaknem városi lehetőségeket teremtett, hiszen az ellátáshoz minden szaküzlet, beleértve az élelmiszer és iparcikk boltok, orvosi rendelők, gyógyszertár és kulturális létesítmények rendelkezésre álltak. Az olajiparban szokás, hogy a lelőhelyeket az első eredményes fúrási pont területi elhelyezkedése szerint nevezik el, így mint Lovászi olajmező került fel a térképekre és később a tankönyvekbe is.

Meghívó Falunapra

       

 

Minden közösségnek szüksége van példaképekre, hogy az ősök tettei határozhassák meg a jövőt, megteremtve a kapcsolatot a generációk között. Ma Lovászi tette meg azt a lépést, amellyel megmutatta, hogy itt is éltek olyan férfiak, akiknek cselekedetei több generáción keresztül is meghatározták a község jövőjét és joggal lehet mindenki büszke arra, hogy ennek a közösségnek a tagja.

Képeinket Pókáné készítette

3. oldal / 3

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Kovács Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné alpolgármester
Cseke Lászlóné képviselő
Hóbor Róbert képviselő
Kovács Ágnes képviselő
Páli Tibor képviselő
Varga László képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Károlyi Julianna eln.hely.
Orsós György képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Települési adatok

2024. január

0-17 éves 196
18-59 éves 612
60-99 éves 348
Összesen 1 156

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2024.07.22 - 2024.07.26-ig

Étlap 2024.07.15 - 2024.07.19-ig

 

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 1000 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 500 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 8000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)
Joomla templates by Joomlashine