Olajos történetek

Olajos történetek (73)

Kuba Endre egykori lovászi lakos keresett meg bennünket azzal, hogy szívesen közreadná rövid írásait honlapunkon. Ezt az oldalt az ilyen történeteknek szenteljük.

 

Reméljük mások is kedvet kapnak és megosztják velünk élményeiket!

Középiskolás tanulóként Lovásziban minden nyáron igyekeztem munkát találni, hogy egy kis zsebpénzhez jussak. Édesapám a haza hívó szavára fronton katonai szolgálatot teljesített. Így szükségét is éreztem a keresetnek.

Katonai alakulat érkezett a falu szélére, ill. az olajmező védelmére. Ezek 38 mm-es sorozatlövő gépágyúk voltak. A felső faluvégen a lakóházakhoz közel helyeztek el egy löveget, melyet föld mellvéddel vettek körbe. Tornyiszentmiklós felé, ahol felépítettek egy álcázott csali üzemet, pedig 75, és 88 mm-es légvédelmi lövegek voltak tüzelőállásban, erősen rejtve. A szőlőhegyen is voltak lövegek, jól álcázva.

Kútfejre 1941.-ben költöztünk. A helyi lakosoknak nagyon jól jött, hogy a MAORT – Magyar Amerikai Olaj és -Földgáztermelő Részvény Társaság - megkezdte az olajmező feltárását. A környéken található, munkaerőt, szükséges anyagokat jó pénzért helyben felvásárolták. Régebben a lenti, vagy a letenyei 10-22km.-re távoli piacra vitték, -gyalogosan- a tejet, tojást, baromfit értékesíteni. Munkahely a közelben sehol sem volt. Megismerkedtünk a falu lakosságával.

Valószínű 1943-ban kitört a Kútfej községtől keletre fekvő olajkút. A kiáramló gáz, iszap, olajosvíz magasan, nagy hangerővel bömbölve harsogott. Jelezve, hogy komoly erők uralkodnak a mélységben.

A szél hatására a környék fokozatosan megváltozott. Az iszap, olajosvíz mindent elborított. A mentőegységek fokozatosan földgátakkal vették körbe a robajló kutat. Megakadályozták az olaj, iszap elfolyását, a környezet további károsodását. Közben megkezdték a műszaki mentést.

A kút alapjait megrongálta a kiáramló gáz, iszap, az acéltorony megdőlt. A kihúzott fúrószár, csőrakat összeverődve szikrákat keltett, a gáz begyulladt, lángra késztette az összegyűlt olajat. Lángjai 60-100 méteresek voltak. Nagyszerű tájékoztatást adtak az éjszakai, valamint a nappali repülőknek. Ebben az időszakban kezdődött meg Magyarország bombázása, valamint a keleti front légierővel való támadása. Olaszország déli része, Szicília kiváló repülőtereket adott az angol-amerikai légi erőnek. Lovászi, Balaton, pedig remek tájékozódási pontokat biztosított a célterület eléréséhez.

A szovjet csapatok beáramlása után megkezdődött az ország újjáépítése. Az üzemben megalakult az „üzemi bizottság” melybe tartozott az üzem gazdasági vezetése, a pártvezetés, a szakszervezet. Méltóképpen meg kellett ünnepelni a kijelölt felszabadulási napot, április 4.-t

Váltó, stafétafutást szerveztek Lovászi-Zalaegerszeg viszonylatban. Egy ponyvás teherautó volt a kísérő, amelyen a váltótársak, valamint az elfáradt futók foglaltak helyet.

A Nagyalföldi Kõolaj és Földgáz Termelõ Vállalat Szállítási Üzemegység dolgozója voltam. 1968. máj. 14.-én. 9h. 15-kor berohant egy gépkocsivezetõ és jelezte, hogy látta, hogy ebben a pillanatban, egy füstfelhõ szállt fel az 1.-es gázkútnál, robbanás kíséretében. Kértem a szállításrendezõt, hogy azonnal értesítse a tûzoltókat, én pedig az ügyeletes kocsival a helyszínre robogtam.

A nyári hétvégeken indított a vállalat ponyvás teherautót, az elvitt bennünket, Balatonra, Hévízre, majd másnap estére visszaérkeztünk. Egy ilyen úttal kapcsolatban történt, hogy megérkezésünk után, a barátommal elindultunk éjjeli szállást keresni. A helybéli henteshez betérve érdeklődtünk, tud-e ebben segítségünkre lenni. Azonnal megmutatta a különbjáratú kisszobájukat, amelyet erre a célra használtak. A szoba udvarra nyílt, egy lépcsőfoknyit alacsonyabb volt, mint az udvar. Megegyeztünk, rögtön be is költöztünk. Kis idő múlva a sánta hentes bekopogott, felajánlotta, az üzletében kapható nagyon finom töltött borjúhúst. Vettünk belőle, hiszen ez kuriózum volt ebben az időben, elkezdtük a falatozást. Átöltöztünk. Rajtam fehér ”porcelán" nadrág, almazöld rövidújjú műszálas ing volt. Nagyon büszke voltam a gyönyörűnek tartott ingemre. A hentes újra bejött és mondta, hogy nagyon finom vörösbora van azt is olcsón adja. Megkötöttük az üzletet, kifizettük.

A szovjet katonák harc nélkül, foglalták el Lovászit. Nem volt ágyúzás, lövöldözés.

A „buzgó mócsingok” jelezték, hogy az üzemben a munkát el kell kezdeni. A telefonközpontba mentem szétnézni, érdeklõdni, hogy másfelé mi újság van, amikor egy fegyveres orosz katona beterelt a fõmérnöki irodába. Itt már két-három ismert munkás várakozott. Megmondani senki nem tudta miért, minek is vagyunk ott, de kimenni nem volt szabad, az õr vigyázott ránk. Rövidesen már 32 fõ várakozott, mire jött a hír, megyünk segíteni az elakadt jármûveket kitolni az útra. El is indultunk Tornyiszentmiklós, majd Dobri felé. Itt valóban több kisebb híd romokban hevert, melyeket az ártéren keresztül kellett kikerülni, majd visszavergõdni a szilárd útra. Nem volt egyszerû, felázott az agyagos talaj, a jármûvek összevágták, szóval saját erõbõl ezeken nem lehetett átjutni, csak kézi erõ igénybevételével. Itt a nagy kavarodásban rövidesen felfogtam, hogy az én gyenge, gyermeki segítségem nem is ér semmit, így megkezdtem az "elszakadási hadmûveletem". Még a sötétség beállta elõtt hazatértem, kíséret és engedély nélkül.

A gazolinról tudni kell, hogy az egy igen gyorsan illanó, benzinnél is könnyebb fajsúlyú folyadék, az olajat oldja. Olajjal szennyezett munkásruhát percek alatt lehetett foltmentesen kitisztítani. A gazolin beszerzése nem okozott gondot. Csak a tartály oldalán kellett megnyitni a csapot, alátenni a vödröt, elzárni a csapot, ha tele lett a vödör, nem volt szükség, sem engedélyre, sem különféle adminisztrációra. Mindezt tudta a Duci is, - sajnos így múlt időben! Szerettük, nagyon rendes fiú volt.

A nyári nagy melegben mindenki keresi a felfrissülési lehetőséget. A tűző napon álló, haladó gépkocsikban ugyancsak felforrósodik a levegő. Ilyenkor egy kis hűsítő folyadék, gyümölcslé, vagy gyümölcs, csodákra képes. A furfangos kormánytekerők leleményes emberek. Megtalálták a módját, hogyan üdítsék fel magukat. A garázsban összegyűlt überokos gépkocsivezetők kitalálták, hogyan kell gyorsan lehűteni a dinnyét. Egy vízzel teli vödörbe betették a dinnyét, majd a propán-bután gázt a palackból csövön a vízbe vezették, ahol a gyors kiterjeszkedés hatására a vizet, dinnyét lehűtötte. Bevett, kipróbált eljárás volt már, gyakran alkalmazták a nagy melegben felfrissülésre. Nem számoltak azzal, hogy a dohányzás ártalmas az egészségre.

 

Nem véletlen az, hogy tiltják a dohányzást, valamint a nyílt láng használatát a robbanásveszélyes üzemekben. Amikor megfúrták, termelésbe állították az első gázkutat, a fatüzelésről gyors ütemben álltak át a gáztüzelésre. A gépkocsikat is átállították gázüzeműre, /ezt a háborús helyzet indokolta./ a tehergépkocsik két oldalára, valamint a hátuljára is szereltek tartókat, amelyekre 22 kg.-os propán-bután gázt tartalmazó palackot szereltek fel. Egy palackkal 120-150 km.-t lehetett megtenni. Személykocsival többet, itt a palack elhelyezése legtöbbször a fülke tetejére került. Ebben az időben, a gépkocsijavító műhelyben dolgoztam.

 

5. oldal / 6

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Kovács Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné alpolgármester
Cseke Lászlóné képviselő
Hóbor Róbert képviselő
Kovács Ágnes képviselő
Páli Tibor képviselő
Varga László képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Károlyi Julianna eln.hely.
Orsós György képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület

Kérjük támogassa adója 1%-ával egyesületünk tevékenységét!

Adószámunk: 18965605-1-20

 

Települési adatok

2023. január

0-17 éves 197
18-59 éves 636
60-99 éves 360
Összesen 1 193

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2024.04.01 - 2024.04.05-ig

Étlap 2024.03.25 - 2024.03.29-ig

 

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 1000 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 500 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 8000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)
Joomla templates by Joomlashine