Hozzávalók:
2 egész csirkecomb
2 fej hagyma
4-5 gerezd fokhagyma
0.25 l sör
só, bors, olaj
1 evőkanál liszt
tejszín
Elkészítés:
A hagymát és a fokhagymát megpucoljuk, apróra kockázzuk, olajon megpároljuk. Rátesszük a csirkecombokat, felöntjük a sörrel, sózzuk, borsozzuk. Főni hagyjuk. Ha megpuhult a hús, kiszedjük, a hagymás-sörös szószt lisztes tejszínnel habarjuk, majd leturmixoljuk. Rottyanás után a húsokat visszatesszük, és kész is.
Jól illik hozzá például tócsni vagy krokett köretnek.
Megjegyzés:
A sörben értékes fehérjét és B-vitaminokat találunk azonban még így sem lesz igazi "egészség-recept" ebből az ételből. Inkább kulináris élvezetekre vágyóknak, mintsem egészséges életmód követőinek ajánlható.
Hozzávalók:
1 db póréhagyma
2 db paprika
1 db erős paprika
1 db nagy répa
1 db kínai kel
600 g jércemell
csapott evőkanál étkezési keményítő
szójaszósz
gyömbér
kevés fokhagyma
só
200 g üvegtészta
Elkészítés:
Előző nap a csíkokra vágott csirkemellet a szójaszósszal és a keményítővel bepácoljuk.
A zöldségeket vékony metéltre vágjuk. Előmelegített wookban olivaolaj hozzáadásával a pácolt csirkemellet megsütjük, hozzáadjuk a zöldséget és tovább pirítjuk. Fűszerezzük, sóval ízesítjük, kevés szójaszószt adunk hozzá.
Kifőtt vagy kisült üvegtésztára halmozzuk az enyhén szaftos jércénket.
Hozzávalók:
4 rántani való csirke-alsócomb
8-10 nagy gerezd fokhagyma
tej
1 kisebb vöröshagyma
2 kicsi egész tojás
liszt
zsemlemorzsa
só
őrölt feketebors
pirospaprika
Elkészítés:
Sütés előtti este hosszúkás tálba,
egymás mellé fektetjük a megmosott csirkecombokat. Legkevesebb 6 gerezd
fokhagymát lereszelünk vagy szétzúzunk (esetleg vegyesen), és kb. 4 dl
tejjel jól elkeverjük. Ezt ráöntjük a combokra úgy, hogy legalább félig
ellepje azokat. Szükség esetén pótoljuk a tejet, de ilyenkor kanállal
párszor belekavarunk a tálba. A másnapi sütésig hűtőszekrénybe téve,
lefedve, s néhány óránként megfordítva pácoljuk a combokat.
Közben készül a köret is
Sütés előtt fél órával konyharuhával leitatjuk a tejet a húsról, majd
megsózzuk, megborsozzuk (a bőre alatt is!), és állni hagyjuk.
Addig elkészítjük a panírt: mély edényben felverjük az egész
tojásokat, belereszeljük a lehéjazott vöröshagymát és a maradék
fokhagymagerezdeket.
Egy tányérba lisztet szórunk (kb. 5 dkg), egy másikba pedig
zsemlemorzsát (kb. 8 dkg), utóbbihoz pedig belekeverünk egy teáskanál
őrölt pirospaprikát.
A fél óra elteltével bepanírozzuk a combokat: először lisztbe, aztán a
hagymás tojásba, végül a paprikás zsemlemorzsába forgatjuk, utóbbit
kicsit rá is nyomkodjuk, majd sütésig tálcára tesszük.
Hozzávalók:
Fél kg csirkemáj,
25 dkg bacon,
1 mk. õrölt bors,
1 kk. majoranna
Elkészítés:
A májakat megtisztítom a szívektõl, epétõl, mindegyik májat kettészedem. Összekeverem a borssal és a majorannával, majd mindegyik fél májat egy-egy baconszeletbe tekerem. A kis csomagocskákat fogpiszkálóval megtûzöm, majd tepsibe téve forró sütõben 20-25 perc alatt készre sütöm. Hidegen tálalom, de melegen is kitûnõ.
Hozzávalók:
3 db krumpli
2-3 db alma
1 ü borsó
1 db kukorica
3-4 db savanyú uborka
1 db paradicsom
ételizesitő
bors
saláta
mustár
majonéz
tejföl
Elkészítés:
A borsot, kukoricát, almát, krumplit megfőzzük és hagyjuk kihűlni őket. A mustárt, majonézt, tejfölt összekeverjük. A kihűlt zöldségre ráöntjük az öntetet, végül fűszerezzük, ételízesítővel, egy pici borssal és összekeverjük.
Tálalás krumpripürével, kirántott hússal. Díszíteni salátával, paradicsommal lehet.
Hozzávalók:
Bármilyen elérhető alapanyag
1-2 alma
2-3 vöröshagyma
2-3 paprika
2-3 paradicsom
zöldhagyma, fokhagyma, stb.
3 dl bor
só, cukor, ecet, olívaolaj
Elkészítés:
A hozzávalókat karikára, kockára vágjuk és egy salátás tálba tesszük. Az öntetet borral, cukorral, sóval ízlés szerint elkészítjük, jól összekeverjük.
Fogyasztás előtt fóliával lefedve néhány órára a hűtőbe tesszük
Hozzávalók:
1 db paradicsom
1 kis fej vöröshagyma
2 ek mentalevél
1 ek citromlé
1 kk porcukor
só
bors
Elkészítés:
A paradicsomot és a hagymát apró kockákra vágjuk, és összekeverjük a többi hozzávalóval. Behűtve fogyasztjuk.
Hozzávalók:
(6 személyre):
40 dkg tarka (fürj) szárazbab,
1/2 kg zsíros marhahús és 1 nagy libacomb,
25 dkg füstölt libahús,
3 púpozott kanál liszt, 20 dkg gersli,
6 tojás, 2 nagy vöröshagyma, 1 nagy kanál libazsír.
Elkészítés:
A babot főzés előtt 24 órával beáztatjuk. A vöröshagymát levelekre bontjuk, és lassú tűzön a zsíron lábasban üvegesre pároljuk. Ha véletlenül egy-egy hagymalevél megbarnul, ki kell dobni, mert különben az egész sólet odaéghet. Meghintjük egy kanál liszttel, majd belehelyezzük a húst és a füstölt húst, és ismét egy kanál lisztet szórunk rá. 1-2 percnyi párolás után a megszűrt babot tesszük a lábasba, majd meghintjük a harmadik kanál liszttel. Rövid ideig pároljuk: keverni nem szabad, csak a lábast rázhatjuk meg. Ezután belehelyezzük a gerslit, majd az egészet felengedjük vízzel, míg teljesen ellepi. Végül héjával együtt beleültetjük a jól megmosott nyers tojásokat. Vigyázzunk: a tojások héja ne legyen repedt! Kevés sót tehetünk bele, de óvatosan, mert a füstölt hús is sós. Tehetünk bele töltött libanyakat vagy kuglit is (lásd lejjebb). Fedő alatt 3 órán át, lassú tűzön főzzük, majd 5 órán át, sütőben kis lángon folytatjuk. Ha időnk engedi, elég, ha 12 órán át a sütőben készítjük, természetesen kis lángon. (Ez a hagyományosabb változat.) A lábasban tálaljuk, a fedőt ott emeljük le, a vendégek szeme láttára.
Hozzávalók:
· 5 dkg margarin,
· 30 dkg burgonya,
· 2 dkg só,
· 40 dkg liszt,
· 2 dkg élesztő,
· 5 dkg cukor,
· 3 evőkanál tej,
· sárgabaracklekvár
Elkészítés:
Futtasd fel az élesztőt a langyos tejben egy csipet cukorral. A burgonyát főzd meg és törd át, majd dolgozd össze a liszttel, az élesztővel, a megolvasztott margarinnal és az 5 dkg cukorral. Az összegyúr tésztát letakarva keleszd a duplájára, majd nyújtsd ki belisztezett gyúródeszkán. Szabdald a tésztát 10x10 cm-es négyzetekre, töltsd meg a közepüket lekvárral, majd formázz belőlük kifliket. Pakold a kifliket sütőpapírral bélelt tepsire, majd negyed óra kelesztés után irány a 180 fokra előmelegített sütő. 20-25 erc alatt mosolygósra sülnek.
Hozzávalók:
a tésztához:
50 dkg sima liszt
25 dkg margarin
1 tojás
2 tojás sárgája
1 dl tej
3 evőkanálnyi cukor
2 dkg élesztő
a töltelékhez:
70 dkg darált dió
36 dkg cukor
3,3 dl víz
reszelt citromhéj
szegfűszeg
mazsola
2 dkg vaj
2 evőkanálnyi baracklekvár
Elkészítés:
A vízből és a cukorból - a citromhéjjal és a szegfűszeggel - főzz szirupot. Ha kész, keverd el benne a diónyi vajat, s dobd ki belőle a szegfűszeget. A dióhoz add hozzá a mazsolát, öntsd rá a forró szirupot, dolgozd össze a masszát (tedd bele a baracklekvárt is) és hagyd kihűlni.
Az élesztőt a tejjel és a 3 evőkanálnyi cukorral futtasd fel. Az átszitált lisztet dolgozd össze az elmorzsolt margarinnal, az elhabart tojásokkal, egy csipet sóval és az élesztős tejjel. A tésztát (pihentetni nem kell) oszd 4 egyenlő részre, s az egyes cipókat nyújtsd téglalap alakúra (kb. A/4-es méretűre).
A kihűlt (és ugyancsak kiadagolt) tölteléket kend egyenletesen a tésztalapokra. (Arra vigyázz, hogy a lap egyik hosszanti oldalán maradjon szabadon annyi tészta, amennyivel a tekercset majd le tudod ragasztani.) A rövidebb oldalain kicsit hajtsd vissza a tésztát, majd - a szabadon hagyottal szemközti oldalról kezdve - tekerd fel. A bejgliket fektesd tepsibe (ne túl szorosan, mert nőni fog!), kend meg vékonyan elhabart tojással, majd egy órára tedd hideg helyre. Mielőtt a sütőbe kerül, több helyen szúrd át teljesen a tekercseket, hogy a képződő gőzök ne feszítsék majd szét.
A sütőt melegítsd 200 Celsius fokra, tedd bele a bejglit, s (ezt a hőmérsékletet tartva) 35-40 perc alatt süsd meg. A szeletelés előtt hagyd teljesen kihűlni.
EFOP-3.9.2-16
Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben (Sajtóközlemény)
VP6-7.2.1-7.4.1.3-17
Közétkeztetés fejlesztése Lovászi községben
VP6-7.2.1-7.4.1.1-16
Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés
EFOP-3.9.2-16
Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben
TOP-3.2.1-15-ZA1-
2016-00032
Lovászi Polgármesteri Hivatal épületének energetikai korszerűsítése
KÖFOP- 1.2.1- VEKOP- 16-
2016-00273
Lovászi Község Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása
EFOP-1.5.3-16-
2017-00069
Humán szolgáltatások fejlesztése a Lenti járásban
Kovács Ferenc polgármester
Testületi tagok:
András Csabáné alpolgármester
Cseke Lászlóné képviselő
Hóbor Róbert képviselő
Kovács Ágnes képviselő
Páli Tibor képviselő
Varga László képviselő
Elérhetőség: 06-30/237-1334
Roma Nemzetiségi Önkormányzat
Orsós Attila elnők
Károlyi Julianna eln.hely.
Orsós György képviselő
Elérhetőség: 06-30/393-7879
2023. január
0-17 éves | 197 |
18-59 éves | 636 |
60-99 éves | 360 |
Összesen | 1 193 |
Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata
Étlap 2023.05.29 - 2023.06.02-ig
Étlap 2023.06.05 - 2023.06.09-ig
Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására.
Felnőtt belépő: 1000 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 500 Ft/fő;