1967. május 30-án szolgálatteljesítés közben hősi halált a kútfeji őrs két határőre. Történetükre emlékezzünk a határőrség egyik kiadványában megjelent írás segítségével:

Abban az időben a műszerészműhelyben peregtek napjaim, éltem az olajosok mindennapi életét. Egyik feladatom a gázátadó állomások karbantartása volt, ahol bizony gyakran kerültem kapcsolatba azzal az anyaggal, amivel a földgáz szagosításáról gondoskodnak. Az etil-merkaptán tömény állapotban hihetetlenül büdös tud lenni! Az a fokhagymás, döglött görény szag teljesen beleette magát a szerszámokba, az ember bőrébe. Egy-egy ilyen művelet után napokig érezni lehetett, gyakran előfordult, hogy ha valahova beléptem valamilyen munkát végezni, ott rögtön zárták a gázcsapokat, szellőztettek, mert azt hitték, hogy gázszivárgás van!

A sok vidám történet között álljon most itt egy nagyon szomorú, kollégánk, barátunk, Kovács János haláláról.

Jancsi a rétegnyomásmérő csoportban dolgozott, készült a nyugdíjas napokra. Tervezgette már, hogy hogyan fogja beosztani napjait, mennyi időt tölt szőlőjében, gyümölcsfái gondozásával. És elérkezett az utolsó munkanap! Társai ugyan biztatták, hogy maradjon a telephelyen, de a napsütéses időben felkapaszkodott ő is a műszerkocsira, hogy még egyszer végrehajtsa a begyakorlott munkafolyamatokat, méréseket.

Mindig jókedvű fúrómesterünk elmondása szerint csodálatos kedvét fuvaros nagyapjától örökölte. Az öregúr, ha csak tehette, mindig úgy szervezte fuvarjait, hogy valamelyik kocsma útba essen, és egy kis itókával enyhíthesse szomjúságát. Saját elmondása szerint még soha életében nem ivott vizet!

Pista bátyánk 9 évet töltött - mint mondani szokta továbbképzésen a Szovjetúnió táboraiban. Halálos ítéletüket kegyelemből életfogytiglanra változtatták. Rabtartóik mindent megtettek annak érdekében, hogy a rossz körülmények hatására ez ne tartson túlságosan sokáig.

A telep egyik legizgalmasabb műhelye a motorszerelő műhely volt. Ott mindig történt valami. Kiváló társaság, öregek fiatalok vegyesen, összeszokott jó csapat.

A kútjavító berendezések munkapadjai nem biztosítottak ideális munkakörülményeket az ott dolgozóknak. A csövek kiépítése során igen gyakori volt a "fröccsös" kihúzás, amikor a felemelt cső teli volt folyadékkal, ami a szétcsavart csőszakaszból a körülötte álló kulcsosokra fröccsent. A munkapad többnyire olajos, csúszós és ráadásul igen huzatos, széljárta volt. Előfordult, hogy megpróbálkoztak az acélszerkezetre feszített ponyvákkal védekezni a szél vagy a tűző nap ellen, de többnyire nem használták, mert amennyire munkaigényes volt a felszerelés, kényelmi hatása pedig szinte semmi. De hát így van ez, mondogatták a fúrósok, ettől lesz igazán szép a fúrósélet, ezektől a rideg körülményektől lesz fúrós a fúrós!

Abban az időben nagyon sokan vágtak bele a nutria tenyésztésbe. Mivel nálunk nem honos az állat, kíváncsiság töltött el, hogy egyáltalán miféle teremtményről beszél mindenki. Amikor megtudtam, hogy a közeli Letenyén is van aki belevágott, szerét ejtettem, hogy megnézzem a farmot. Nagy érdeklődéssel figyeltem az állatokat, a ketrecek előterein keresztülvezetett patak vízével kialakított tenyészépületet. Ezeknek ugyanis szükségük van egy állandó fürdőhelyre, mert félig-meddig vizi állatok. Minden betonból készült, mivel rágcsálók lévén, ha tehetik szétrágják lakóhelyüket és kiszabadítják magukat. Jól elbeszélgettünk a tulajdonossal, aki bemutatta az egész munkafolyamatot, beleértve a vágást és a nyúzást is. Végül elmondta, hogy az állat húsa ehető, sőt ízletesnek tartotta, és rögtön meg is ajándékozott két nagyobb nyúl nagyságú megnyúzott példánnyal.

A '80-as évek elején műszerészként rendszeresen kellett készenléti ügyeleti szolgálatot adnom. Ez a gyakorlatban a lakáson való tartózkodásból állt, azzal a kikötéssel, hogy riasztás esetén az ügyeleti idő alatt bármikor bevihetett egy gépkocsi, elhárítani az éppen jelentkező hibákat. Sok kaland, tanulságos eset történt, ebből próbálok egy kis ízelítőt adni.

Buda Ernő olajmérnök, barátai számára Öcsi Bácsi emléke sok-sok olajos emlékezetében változatlanul tovább él. Nyugdíjas éveiben számtalan előadást tartott az olajipar történetéről, amelyeket a fiatal és nyugdíjas kollégák is mindig szívesen hallgattak. Korábban már megjelent egyik előadásának összefoglalója honlapunkon, a Magyar olajipar története a kezdetektől 1945-ig címmel. Most egy másik Lovásziban tartott előadását jegyeztem le és adom közzé ebben a cikkben, amelyben igyekeztem megtartani az előadó mindnyájunknak ismerős ízes, mesélős előadásmódját. 
***