Az elbeszélő szerint Takács doktorral történt a következő eset:

Vizsgálatra jelentkezett nála a roma telep egyik lakója. A doki az állapot felmérésével kezdi a munkát.

Lovásziban a termelési üzemben dolgozott Kiss Gábor olajmérnök, aki takarékos és gondolkodó ember lévén mindent megtett annak érdekében, hogy megalkossa a leghatékonyabb gázkonvektort. Hamar kiszámította, hogy a termelt hő igen nagy része hasznosítatlanul távozik a kéményen keresztül.

1967. május 30-án szolgálatteljesítés közben hősi halált a kútfeji őrs két határőre. Történetükre emlékezzünk a határőrség egyik kiadványában megjelent írás segítségével:

Abban az időben a műszerészműhelyben peregtek napjaim, éltem az olajosok mindennapi életét. Egyik feladatom a gázátadó állomások karbantartása volt, ahol bizony gyakran kerültem kapcsolatba azzal az anyaggal, amivel a földgáz szagosításáról gondoskodnak. Az etil-merkaptán tömény állapotban hihetetlenül büdös tud lenni! Az a fokhagymás, döglött görény szag teljesen beleette magát a szerszámokba, az ember bőrébe. Egy-egy ilyen művelet után napokig érezni lehetett, gyakran előfordult, hogy ha valahova beléptem valamilyen munkát végezni, ott rögtön zárták a gázcsapokat, szellőztettek, mert azt hitték, hogy gázszivárgás van!

A sok vidám történet között álljon most itt egy nagyon szomorú, kollégánk, barátunk, Kovács János haláláról.

Jancsi a rétegnyomásmérő csoportban dolgozott, készült a nyugdíjas napokra. Tervezgette már, hogy hogyan fogja beosztani napjait, mennyi időt tölt szőlőjében, gyümölcsfái gondozásával. És elérkezett az utolsó munkanap! Társai ugyan biztatták, hogy maradjon a telephelyen, de a napsütéses időben felkapaszkodott ő is a műszerkocsira, hogy még egyszer végrehajtsa a begyakorlott munkafolyamatokat, méréseket.

Mindig jókedvű fúrómesterünk elmondása szerint csodálatos kedvét fuvaros nagyapjától örökölte. Az öregúr, ha csak tehette, mindig úgy szervezte fuvarjait, hogy valamelyik kocsma útba essen, és egy kis itókával enyhíthesse szomjúságát. Saját elmondása szerint még soha életében nem ivott vizet!

Pista bátyánk 9 évet töltött - mint mondani szokta továbbképzésen a Szovjetúnió táboraiban. Halálos ítéletüket kegyelemből életfogytiglanra változtatták. Rabtartóik mindent megtettek annak érdekében, hogy a rossz körülmények hatására ez ne tartson túlságosan sokáig.

A telep egyik legizgalmasabb műhelye a motorszerelő műhely volt. Ott mindig történt valami. Kiváló társaság, öregek fiatalok vegyesen, összeszokott jó csapat.

A kútjavító berendezések munkapadjai nem biztosítottak ideális munkakörülményeket az ott dolgozóknak. A csövek kiépítése során igen gyakori volt a "fröccsös" kihúzás, amikor a felemelt cső teli volt folyadékkal, ami a szétcsavart csőszakaszból a körülötte álló kulcsosokra fröccsent. A munkapad többnyire olajos, csúszós és ráadásul igen huzatos, széljárta volt. Előfordult, hogy megpróbálkoztak az acélszerkezetre feszített ponyvákkal védekezni a szél vagy a tűző nap ellen, de többnyire nem használták, mert amennyire munkaigényes volt a felszerelés, kényelmi hatása pedig szinte semmi. De hát így van ez, mondogatták a fúrósok, ettől lesz igazán szép a fúrósélet, ezektől a rideg körülményektől lesz fúrós a fúrós!