Hagyományteremtő szándékkal szervezte meg az első Bunker koncertet a lovászi Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület. A Mixolíd kamarakórus erre az alkalomra repertoárjának legkedvesebb dalait gyűjtötte csokorba. A kórus vezetője Boa Szilvia. A koncertet tovább színesítette Gyulavári Adrienn és Jánosi Zsuzsanna fuvolajátéka, Kondákor Vivien gitármuzsikája és a Rétyi Erzsébet által előadott novella és vers is.
A sokéves hagyománynak megfelelően az advent utolsó vasárnapján ismét közös ünneplésre hívta a község lakóit a Kerka-vólgye Baráti Kör Egyesület. Az adventi koszorú utolsó gyertyáját ezúttal is a polgármester Léránt Ferenc gyújtotta meg, amiben Cseke Lászlóné képviselő asszony volt segítségére.
75 évvel ezelőtt, 1940 december 1-én állt üzembe az L-1 jelű olajkút elindítva ezzel a kis zalai falucskát az iparosodás útján. Az itt megtalált olajkincs a község és a környék lakóinak biztosított állandó, megbízható munkalehetőséget, sokaknak a munkába állás első napjától a nyugdíjba vonulásig. Kiépült a kitermelés infrastruktúrája, valamint az üzemeltetéshez szükséges háttéripar minden ágazata, beleértve a lakossági egészségügyi ellátást, valamint a bolt és kulturális létesítményeket is. Az ebből az alkalomból szervezett megemlékezésén az Olajbányász Nyugdíjas Egyesület megkoszorúzta az 1-es számú kút emléktábláját, majd az Olajbányász Művelődési Házban folytatták kiállítással és emlékünnepséggel.
Zala Megyei Kormányhivatal
Lenti Járási Hivatala
Tisztelt Ügyfeleink!
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a munkaszüneti napok körüli központilag előírt munkarendváltozásra tekintettel az ügyfélfogadást megváltozott munkarend alapján az alábbiak szerint biztosítjuk:
December 11. Péntek 8.00-18.00
December 12. Szombat 8.00-14.00
December 24. Csütörtök Zárva
December 25. Péntek Zárva
December 31. Csütörtök 8.00-12.00
Január 1. Péntek Zárva
Drávecz Marianna sk.
hivatalvezető
TOP-1.2.1-15-ZA1-2016-00019
Kalandozások a Kerka-völgyében
EFOP-3.9.2-16
Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben (Sajtóközlemény)
VP6-7.2.1-7.4.1.3-17
Közétkeztetés fejlesztése Lovászi községben
VP6-7.2.1-7.4.1.1-16
Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés
EFOP-3.9.2-16
Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben
TOP-3.2.1-15-ZA1-
2016-00032
Lovászi Polgármesteri Hivatal épületének energetikai korszerűsítése
KÖFOP- 1.2.1- VEKOP- 16-
2016-00273
Lovászi Község Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása
EFOP-1.5.3-16-
2017-00069
Humán szolgáltatások fejlesztése a Lenti járásban
Lovászi Önkormányzat külterületi helyi közútjainak fejlesztése
TOP_PLUSZ-2.1.1-21-ZA1-2022-00007
Lovászi Gondozási Központ energetikai fejlesztése
TOP_PLUSZ-2.1.1-21-ZA1-2022-00027
Buda Ernő Körzeti Általános Iskola energetikai fejlesztése
Jánosi Zsuzsanna polgármester
Testületi tagok:
Kondákor Csabáné alpolgármester
András Csabáné képviselő
Szabó Zilia képviselő
Kománovics Péter képviselő
Páli Tibor képviselő
Simon András képviselő
Elérhetőség: 06-30/237-1334
Roma Nemzetiségi Önkormányzat
Orsós Attila elnők
Orsós Attiláné eln.hely.
Orsos Klaudia képviselő
Elérhetőség: 06-30/393-7879
2025. január
0-17 éves | 199 |
18-59 éves | 606 |
60-99 éves | 370 |
Összesen | 1 175 |
Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata
Étlap 2025.02.17 - 2025.02.21-ig
Étlap 2025.02.10 - 2025.02.14-ig
Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására.
Felnőtt belépő: 2.500 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 1.800 Ft/fő;